Lendvai Tímár Edit (szerk.): Germanus Gyula. A tudós és az ember (Érd, 2009)
Germanus tanítványok
Ugyanakkor muzeológus révén, keleti művészetre kellett helyeznem a hangsúlyt, már csak azért is, mert végzésem után valamelyik múzeumhoz szerettem volna kerülni. Továbbá megvolt bennem a félelem, hogy azért én a nyelvekhez tehetségtelen vagyok, amint ezt a némettanárom tizennégy éves koromban kifejezte. A némettanáromnak ezt a nyelvtehetséggel és velem kapcsolatos véleményét egyszer el is meséltem Germanusnak. Azt válaszolta: „nincs nyelvtehetség!". Nyelvtanuláshoz véleménye szerint három dologra van szükség: jó puha karosszékre, türelemre és kitartásra. Miután a sportban a lovaglást és a vívást gyakorolta, az utóbbit hozta fel példának. Mondván, „ha nincs tehetséged, pótold szorgalommal!", majd folytatta sokszor elhangzott kijelentését: „vagy ahogyan ez a vívásban van, ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel!". Az volt a meggyőződése, hogy nincs olyan nyelv, amit nem lehet két évi szívós munkával elsajátítani. Csupán napi kitartó négy órai tanulásra van szükség. Legyen az akármelyik európai, keleti, vagy éppen a kínai nyelv. Az persze már más kérdés, hogy nem sok embernek van ideje két éven keresztül napi négy órát egy nyelv elsajátítására fordítani. Az 1951/52-es tanév volt az utolsó, az ötödik egyetemi évem, amikor készültünk az államvizsgákra, és már csak néhány „speciális" órára kellett járnunk. Ezekben a „speciális" órákban, a Germanussal, a lakásukon tartott órák mindvégig benne voltak. Továbbra is szorgalmasan olvastam a modern egyiptomi írók novelláit. Abban az évben költöztek át Budáról a Németvölgyi útról Pestre a Kecskeméti utcába, hogy közelebb legyenek az egyetemhez. Segítettem a költözködésben. Addigra már egy igen jó közeli, mondhatnám azt, hogy egy „nagyapa - unoka" kapcsolat épült ki velük. A másik arab professzoromtól, Czeglédy Károlytól hallottam, hogy Germanus említette neki, meg fogják változtatni a végrendeletüket, és amennyiben én nem hagyom abba az arab tanulmányaimat, akkor a könyvtárának az egyik részét én fogom örökölni. A könyvtár nagyobb része a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményébe fog kerülni. Májusban és június elején sikeresen lezajlottak az államvizsgák. A muzeológus hallgatóknak a felső két évfolyama négy napos szakmai kirándulásra ment; Miskolcra, Sárospatakra, Nyíregyházára és Debrecenbe, és én is mentem velük. Utána egy hétvégén mi, az MHK tagjai hétvégi kirándulást rendeztünk a Balatonra. Akkorra már valamennyi MHK tagnak volt egy mohamedán neve. így lett Zsebők Zoli Musztafa, Kurucz Bandi Ibrahim, Ferenczy Laci Számi. Nekem Germanus az Abdulghaffár nevet adta, melynek a jelentése „a megbocsájtó Isten szolgája". Talán közismert, hogy Germanus, amikor a 30-as években áttért a mohamedán hitre és az Abdul Karim, „a Kegyes Isten szolgája" nevet kapta. A balatoni kirándulásunkon Germanusék nem vettek részt, de Czeglédy professzor és bűbájos felesége, Katika igen. Sajnos, vagy talán szerencse, de én ezen a kiránduláson tüdőgyulladást kaptam. Két hétig ágyban feküdtem magas lázzal. Ekkor már júliust írtunk, és a végzős muzeológusok sorra megkapták kinevezésüket. Kollégáim nem tudták biztosan hová, melyik múzeumhoz fognak kerülni. Talán egyedül én voltam magabiztos, aki meg volt győződve arról, hogy természetesen a Hopp Ferenc Kelet Ázsiai Művészeti Múzeumba fogok kerülni. Előző évben ott voltam nyári gyakorlaton és a múzeum igazgatója említette, hogy számítanak rám. Mint kiderült, az évfolyamtársaim, mind a tizenöt megkapta kinevezését, és július közepére már el is foglalta az állását, de az én kinevezésemnek nyoma sem volt. Egyik nap, akkor már július vége felé jártunk, táviratot hozott a posta a Magyar Rádió Személyzeti Osztályától. Behívtak interjúra. Sejtettem, hogy ez mit jelent. Szükség van rám, mint arab szakosra. Kommunista propaganda az arab világ felé. A kijelölt napon és órában meg is jelentem a Sándor utcában (ma Bródy Sándor utca), a Magyar Rádió épületében a Személyzeti Osztályon. Közölték velem, hogy kinevezést kapok egy új, arab osztályra, amely rövidesen létrejön, és két Moszkvából érkező arab kollégával fogok együtt dolgozni. Bár gondoltam, mit várhatok, ez mégis nagyon mellbe vágott. Megköszöntem, hogy ilyen fontos és megbízható pozícióra kaptam a kinevezést, ugyanakkor az járt az agyamban, hogy egy rossz szó, egy esemény helytelen értékelése, és börtönben, vagy Szibériában fogok kikötni. Nem szabad elfelejteni, akkor még Sztálinéit, és a terror legsötétebb éveiben jártunk. Hirtelen egy mentő gondolatom támadt. Megkérdeztem, kaphatnék-e két hét betegszabadságot, mert tüdőgyulladásom volt? Azt felelték természetesen, majd jelentkezzem két hét múlva. A Sándor utcából egyenesen rohantam Germanusékhoz a Kecskeméti utcába. Germanusnak kétségbeesve mondtam, hogy „Professzor úr, borzasztó dolog történt. Kineveztek a Rádióhoz!" Erre azt válaszolta: „Igen, tudom fiam. Én intéztem el. Ott sokkal jobb lesz a fizetésed." A válaszom az volt, hogy akkor most nagyon kérem, intézze el, hogy nevezzenek ki a múzeumhoz. Elintézte. Augusztus 15-től már a Hopp Ferenc Kelet Ázsiai Művészeti Múzeumban dolgoztam. Szakmai kiteljesedésem Germanus Gyula támogatásával Kapcsolatom Germanus Gyulával múzeumi kinevezésem után is folytatódott. Röviddel a végzésem után, még az év őszén, váratlanul egy telefonhívást kaptam a Magyar Kereskedelmi Kamarától. Felkértek, hogy a damaszkuszi ipari vásárra csináljak nekik egy mohamedán naptárt, ígértem, majd visszahívom őket. Gyorsan felszaladtam Germanusékhoz és kétségbeesetten mondtam Neki, hogy én életemben még keresztény naptárt sem csináltam, nem hogy mohamedánt. Azt felelte, „vállalja el, én majd segítek". Úgy is lett, segített és a naptár elkészült időre. Ez volt az első munkám a Kereskedelmi Kamara részére, de nem az utolsó. A következő évben már egy magyar ipari termékek arab nyelvű brosúrájának az összeállítására kértek fel. Ismét sikerült megfelelni a felkérésnek. Az első érdekes és nagyobb szabású feladatot 1954 tavaszán kaptam. A Kairóban rendezendő filmfesztiválra felkértek egy szép kiadású, tíz magyar filmet bemutató brosúra elkészítésére. Al-aflám al-magyarijja („Magyar filmek") cím alatt el is készült a munka, amelyben többek között a „Feltámadott a tenger" és „Én és a Nagyapám" című filmek is benne voltak. A többiekre, már sajnos nem emlékszem és a brosúra is eltűnt, miután 1956-ban elhagytam Magyarországot. Szintén abban az évben, azaz 1954-ben történt, hogy ugyancsak a Kereskedelmi Kamara felkérésére cikket írtam a Kamara által rendszeresen megjelenő Hungarian Foreign Trade szeptemberi, speciális arab számában a Hopp Ferenc Kelet Ázsiai Művészeti Múzeum Iszlám tárgyairól Al-Fann 61 I I
