Lendvai Tímár Edit (szerk.): Germanus Gyula. A tudós és az ember (Érd, 2009)
Germanus tanítványok
AZ UTOLSÓ VIVEUR1” - EMLÉKEIM GERMANUS GYULÁRÓL Dr. Fodor Sándor Budapesten a Fáy András gimnázium II. osztályába járhattam, amikor érdeklődésem felébredt az arab kelet iránt. 1958-at írtunk és ebben az időben az átlag embernek esélye sem lehetett, hogy a Közel-Keletre ellátogathasson, így maradtak a könyvek, főleg az útleírások, melyek az álmodozások helyszínét közel hozhatták. Számomra Germanus Gyula munkái jelentették a belépőt az arab és iszlám kultúra csodálatos világába. Először a „Félhold fakó fényében" című regényes, életrajzi elemekben bővelkedő írásával ismerkedtem meg, majd következett az „Allah Akbarl", amit máig is az egyik legjobb bevezetőnek tartok az iszlám világába. E könyvek elolvasása után azonban hamarosan alkalmam adódott arra is, hogy Germanus Gyulával személyesen is megismerkedhessek. Nővérem ugyanis akkoriban a Munkaügyi Minisztériumban dolgozott, ahol megismerkedett Germanussal, akinek valamilyen nyugdíjjal kapcsolatos ügyét kellett ott intéznie. Elmondta neki, mennyire érdekel az arab kultúra, és mennyire szeretem az ő könyveit. Ezt hallva, Germanus barátságosan üzent, hogy látogassam meg otthonában. A meghívásnak természetesen örömmel tettem eleget és hamarosan ott ültem Germanus és feleségének, Kató néninek a társaságában könyvekkel zsúfolt lakásukban. Ekkor még a Kecskeméti utcában laktak, innen költöztek át néhány évvel később a Petőfi Sándor térre, egy nagyon szép polgári házba, ahol akkoriban Sinkovits Imre is lakott. Első találkozásunk alkalmával Germanus Gyula nemcsak életéről mesélt, hanem időnként fürgén felugrott és lekapott egy-egy könyvet a teljes falat beborító könyvespolcról, ami valamilyen módon kapcsolódott elbeszéléséhez. Ilyenkor nemcsak megmutatta, hanem szinte ragaszkodott hozzá, hogy kezembe is vegyem és szívjam be az illatát. Később láttam, hogy ez a szokás elválaszthatatlan része magatartásának akkor is, amikor csak társalog valakivel és akkor is, amikor diákjai körében ül és tanít. E gesztusában is megnyilvánult a könyvek iránt érzett végtelen szeretete és tisztelete. Érettségi után, 1960-ban felvételt nyertem az ELTE Bölcsészettudományi Karának arab-történelem szakára, ahol Germanus diákja lettem. Germanus korábban a Közgazdaságtudományi Kar Keleti Intézetében tanított, innen került el később az ELTE Bölcsészettudományi Karára. A Keleti Intézetben egykor arabot és törököt tanított, és többek között Rákosi Mátyás is látogatta arab óráit. Az ELTE-n egy egyszemélyes tanszék élén állt, melynek ő az Arab Irodalmi és Művelődéstörténeti Tanszék címet adta. E névválasztás bizonyos mértékig kifejezte Germanus tudományos és személyes érdeklődését is, előadásai közben gyakran hangsúlyozta, hogy az arab nyelv elsajátítása számára csak egy eszköz volt arra, hogy az arab kultúrával, különösen az arab irodalommal megismerkedhessen. Ezt a célt szolgálta két fő egyetemi előadássorozata is. Az egyikben az arab irodalom történetét ismertette igen széles kultúrtörténeti háttérrel és kitekintéssel, a másik keretében pedig egy kitűnően összeválogatott többkötetes arab nyelvű szöveggyűjteményt olvasott diákjaival. Óráit mindig délután öt órakor tartotta, mert délután kettőtől négyig otthonában lepihent, és aludt. Feleségével rendszeresen a házuktól nem messze lévő, a mai Mariott helyén álló patinás Duna szállóban ebédeltek. Óráit vagy lakásán, vagy a Pesti Barnabás utcai bölcsészkari épület harmadik emeletén lévő szobájában tartotta. Ez egy kisméretű szoba volt, de diákként nagyon szerettük hangulatos berendezése miatt. Bútorzata gyöngyház berakásos, faragott darabokból állt, ilyen volt a hatalmas könyvszekrény, az íróasztal a fölötte lévő keretes tükörrel, és a kis dohányzóasztal, és a hozzá illő székek. A szoba falait romantikus keleti témákat feldolgozó, úgynevezett orientalista festők művei díszítették. Ebben a szobában azonban csak a szövegolvasási órákat tartotta, mert a kis asztal körül csak két-három diák férhetett el, igaz ekkoriban egy-egy évfolyam nem is állt ennél több hallgatóból. Irodalomtörténeti előadásait azonban már nemcsak az arab szakos hallgatók látogatták, hanem mások is, így azokat egy nagyobb előadóteremben tartotta. Előadásain akkor készülő, „Az arab irodalom története" című munkájának anyagát ismertette, mely máig is az egyetlen átfogó, magyar nyelven íródott arab irodalomtörténeti kézikönyv. Előadását gyakran szakította meg személyes élményei elbeszélésével, különösen, amikor a modern szerzőkről beszélt, akik közül sokat személyesen is ismert. Különösen szoros szálak fűzték az egyiptomi és szíriai írókhoz, akikkel gyakran találkozott a kairói és damaszkuszi arab nyelvi akadémiák ülésein. Germanus ugyanis tagja volt mind az Egyiptomi, mind a Szíriai Tudományos Akadémiának, melyeket azért hoztak létre, hogy az arab nyelvet ápolják és megújítsák, hogy az alkalmas legyen a modern kor új fogalmainak kifejezésére. Gyakran tartotta óráit a lakásán is, ilyenkor a Petőfi Sándor téren lévő ház első emeleti lakásába lépve a látogatót az előszobában egy könyv bekeretezett címlapja fogadta, melyen ez állt; Kajári Kató: Tiszavirág. Egy szerelem története. Kajári Kató Germanus feleségének írói álneve volt. Kató néni korábban maga is táplált írói ambíciókat, melyek terméke volt az említett romantikus regény. Később azonban Remington írógépén elsősorban férje munkáit gépelte le. A nappaliba lépve Germanust általában hatalmas írósztala mögött ülve találtuk, fején gyakran az Indiában népszerű fejfedővel. Az íróasztal arról volt híres, hogy első tulajdonosa Görgey Artúr volt, akiről Germanus mindig a legnagyobb elismerés hangján szólt, ellentétben azzal az elítélő állásponttal, ami akkoriban a közvélekedésben általánosan elterjedt volt. Többször is elmesélte, hogy 54
