Lendvai Timár Edit szerk.: 25 éves a Magyar Földrajzi Múzeum (Érd, 2008)

A MÚZEUM - Hagyatékok és történetek (KUBASSEK JÁNOS)

A vámvizsgálat igen baljósan indult, mert pénzt követeltek különféle szabálytalanságokra hivatkozva. A maradék lejt elismervény nélkül odaadtuk a vámosoknak, akik ezt követően alaposan végignézték az utasteret, majd a csomagtartó következett. A gépkocsit Kovács Sándor nem a legerősebben világító lámpa alatt állította le, így a félhomályban a vámos egyik kezében elemlámpával pásztázta a csomagteret, a másikkal pedig az agyagos, nedves overallokba nyúlt. Kitűnően beszélt magyarul, s szemmel látható fáradtsága ellenére élénken érdeklődött, milyen célból voltunk Erdélyben. Elmondtam, hogy mindig vonzottak a hegyek és a barlangok, s most is ezeket a szép kirándulóhelyeket kerestük föl, ami igaz volt, mert a Révi-szurdokban is megfordultunk. A vámőr közönyösen, fáradtan turkált a holmik között, miközben minden perc óráknak tűnt számunkra. A Tulogdi-hagyatékhoz tartozott egy első világháborús katonai rohamsisakból és aknagránátból készített íróasztali lámpa, mely évtizedeken át a professzor kézirataira vetette a fényt, miközben dolgozott. Ez a lámpa is ott volt a gépkocsi csomagtartójában, egy törülközőbe csavarva, s dobogó szívvel vártuk, vajon észreveszi-e a vámos, vagy sem. Rosszindulatúan értelmezve a dolgokat, ebből a lámpából nagy bajok származhattak volna, de a gondviselés mellettünk állt. Egy másik kartondobozban régi folyóiratok, könyvek voltak, melyek birtoklása az akkori román törvények szerint büntetendőnek számított. Voltak sejtéseink a következményeket illetően, de úgy véltük, nem szabad veszni hagyni azt, ami érték. A vámos hamar megunta a céltannak tűnő kotorászást, s társa hívásának eleget téve utunkra engedett. A magyar határőrök és vámőrök nem sokat teketóriáztak velünk, s a hajnali órákban, holtfáradtan értünk vissza Érdre. Sikerült megmentenünk a Tulogdi-hagyatékot! Utólag visszatekintve hálásak lehetünk a sorsnak és erdélyi barátainknak, akik időt, energiát nem kímélve, önzetlenül segítettek. BALÁZS FERENC KOPJAFÁJA Ugyancsak erdélyi vonatkozású Balázs Ferenc (1901 —1937) kopjafájának története. A világjáró unitárius lelkész Mészkő falucskában található kopjafájára Balázs Dénes bukkant rá. A szépen faragott relikvia egy fészer falához támasztva romladozott, a helybéliek szerint már csak tűzrevalónak lehetett jó. Balázs Dénes erdélyi útja során lefényképezte a sírjelet, s hazatérve felhívta a figyelmünket arra, hogy meg kell menteni, át kell hozni, ki kell állítani. 77már Edittel átmentünk Erdélybe, s Ajtay Ferenc közreműködésével Kolozsváron, az unitárius püspökségen próbáltunk segítséget szerezni a kopjafa megmentéséhez. A püspökségen - bár előre bejelentkeztünk - meg sem hallgattak, s megalázó várakozást követően döbbentünk rá, hogy csak a kollégákra számíthatunk. Hetek, hónapok teltek el szervezéssel, tájékozódással, levelezéssel, kétségekkel, reményekkel Balázs Ferenc kopjafája