Dr. Kubassek János szerk.: A Kárpát-medence természeti értékei (Érd, 2004)

Lendvainé Timár Edit: Egy svéd botanikus, geográfus a Tátra vidékén - Göran Wahlenberg természettudományos munkássága az Északnyugati-Kárpátokban

—-o fenyvesek öve, melynek felső határát, és egyben az összefüggő erdőhatárt a jegenyefenyő (Pinus abies) zónája jelzi kb. 1400 méternél. A kék színnel jelzett övezet a törpefenyők (Pinus montana) öve 1400 és 1700 m között. Wahlenberg a törpefenyő fajon belül a Pinus mughus-i (vagy Pinus mugo) emeli ki, amelynek gyantájából készül a híres kárpáti vagy magyar balzsam. A legfelső, barnával színezett régió a havasi rétek és sziklavilág, illetve a hómezők öve. Az alábbi táblázatból kitűnik, hogy Wahlenberg fontos indikátornövényként írta le a bükköt. Sajnos ez a kép mára megváltozott. Ma már bükk nem nő a Tátrában, kivétel a Bélai- Tátra északi felén található bükkerdő maradványa. Igen megritkult az általa 822 m magasságban megemlített, egykor igen hasznosnak tartott ostorménfa (Viburnum lantana) - teljes nevén ostormén bangita - állomány is a térségben. A felső erdőhatár Wahlenberg által is megjegyzett lesüllyedése a hegység belseje felé haladva a természetföldrajzi okokon (pl. fénykitettség) kívül annak is köszönhető, hogy a múltban következetesen irtották a fenyveseket ebben a zónában, hogy megnöveljék a szarvasmarha legeltetésre alkalmas területek nagyságát. Érdekes, hogy Wahlenberg a törpefenyők alfajai közül a Pinus mughust emeli ki, míg a későbbiekben a Pinuspumiliot emlegetik a kutatók. A különbség szinte jelentéktelen, csak a tobozpikkelyek függelékének görbülete tér el egymástól. Mindkét fajra jellemző, hogy a szélsőséges időjárást jól tűrik, és rövid vegetációs időszakuk lehetővé teszi a zord magashegységi körülmények közötti túlélést. A botanikus növények iránti szeretetteljes stílusával így ír a törpefenyőkről: „Bámulatra méltó ezek nagy eltérése az összes törpeszerűfenyőerdőktől, amiért semmiféle átmenet nem látható abban, ahogy minden ág határozottan és szépen átlósan irányul, nélkülözve minden felét a hosszában való elforgácsolódásnak, mely általában jellemző a fenyőkre. Úgy tűnik továbbá, hogy minden Krumholz

10 ág majdhogynem határtalanul növekszik, a lucfenyővonulatokra jellemző elkeskenyedés nélkül, éspedig közelebb a földhöz, és ezen horizontális szőnyegszövedékek fölé csupán a csúcsok emelkednek azért, hogy létrehozzák a kicsi, a szerecsendiónál alig nagyobb, mindig egyenesen álló tobozokat, melyek ritkán látszanak igazán magérettnek, vagy nyitódnak ki. Ennek a szőnyegnek a nagysága (magassága) leggyakrabban két rőfnek tűnik, vagy akkora, hogy az ember legtöbbször el tud vr