Dr. Kubassek János: Cholnoky Jenő természetábrázoló művészete (Érd, 2002)

Bertáné Varga Judit: Cholnoky Jenő fényképező munkássága - A kamera tudatos használata

Felvételeinek pontos számáról nincs adatunk. Az ezres nagyságrendre a ránk maradt üveg- és síkfllmnegatívjai és a korabeli szokásoknak megfelelően kartonra ragasztott pozitívjai engednek következtetni. Tudjuk, hogy nagyításra a századfordulón közkedvelt celloidin -, illetve brómezüst papírt használta. Azt is tudjuk, hogy felvételeinek nagyob­bik részét óvatosabb bánásmódot és kezelést igénylő' üveglemezekre készítette. A te­kercsfilm és a Leica-kocka csak az 1930-as években hódították meg Cholnokyt, bár jó néhány abból az időből ismert hivatásos fényképész és fotóriporter továbbra is a jól be­vált, részletgazdagabb üveglemezzel dolgozott. Kapcsolata a fényképész szakmával viszonylag korán, egyetemi évei alatt kialakult. Feltehetően nem kis szerepe van ebben nagynevű tanárának, dr. Wartha Vincének, aki­nek elnökletével 1893. december 21-én megalakult a Műkedvelő Fényképészek Köre. A fotográfiát szórakozásként, kedvelt időtöltésként, vagy éppen tudományos segédlet­ként használók táborának szervezettsége pozitívan hatott a szakmát hivatásszerűen foly­tatókra is. A turizmus fejlesztését zászlajára tűző Magyarországi Kárpát-Egyesület már 1890-ben, a Kör létrejöttét megelőzően meghirdette az első magyar műkedvelő fényké­pészeti kiállítást. A gazdag kínálat sorában a főrangú előkelőségek képei mellett ott ta­láljuk a korabeü geológus, geográfus szakma prominens személyiségeinek tájfelvétele­it egyaránt. így, a Cholnoky pályáját meghatározó szeretett és tisztelt mesterének, Lóczy Lajosnak a képeit is az erdélyi Detunata regényes vidékéről. Mire Wartha köre 1899­ben Photo Club néven az amatőr fényképezők országos egyesületévé nőtte ki magát, Cholnoky már több mint egy éve, közel 400 negatívval a tarsolyában megérkezett kínai útjáról. A tudós alaposságával csaüakozva a kalandvágyból utazó és fényképező kortár­sai {Hopp Ferenc, Festetics Rudolf, Vojnich Oszkár és mások) szokásához, felvételei­nek és rajzainak egy részét azonnal publikálta. lso nagy fényképezési vállalkozása Kína tengermelléki alföldjének tanulmányo­\[J zásával függött össze, amelyben egy Sutter-féle svájci gyártmányú kamera volt a segítője. A 13x18 cm-es üveglemezekkel dolgozó géppel egyszerre 18 felvételt lehetett készíteni. A több kilogrammos, nagy darab készülék nehézkes és bonyolult kezelése mély nyomot hagyott Cholnokyban olyannyira, hogy a negyven évvel később írt „Uta­zásaim, élményeim, kalandjaim"-hm is szükségesnek vélte megemlíteni. Visszaemlé­A KAMERA TUDATOS HASZNÁLATA

Next

/
Thumbnails
Contents