Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)

Trinidad és Tobago

a legközelebbi, vasárnapi barbadosi járatra. Ezzel bezárul a kis-antilláki körutazásom. Visszatérve a vendégházba, ledőltem ágyamra és hama­rosan elaludtam. Hiába, a két viharos éjszaka bizony alapo­san kimerített! Édes álmomból szokatlan dübörgés hangja vert fel. Mint­ha edényeket, mosdótálakat püfölnének valahol a közel­ben. Dühösen keltem fel, hogy megkérdezzem, miféle csin­nadratta zajlik. A portán az indiai tulajdonosnő mosolyogva válaszolt:- Az egyik steelband tartja a próbáját. Megpróbáltam lefordítani a kifejezést: steel = acél, band = banda, csapat, együttes. Acélzenekar? Hát az mi lehet? Kíváncsiságom erősebb volt a fáradtságnál, elindul­tam a hangorgia irányába, hogy felderítsem a titkot. Kis térre jutottam, ahol egy hatalmas fa árnyékában vagy két tucat férfi - vashordókat döngetett! A jól ismert kétszáz literes olajos hordókat felállítva, a tetejükön bunkós fapálcá­val püfölték. Voltak félbe vágott, vagy harmadára-negyedére rövidített, lábakon álló hordók is, ütlegelésük más-más han­got adott. Hát ez a steelband muzsika! A steelband eredete — mint később egy prospektusban olvastam - a gyarmati korba, a rabszolgaság idejére nyúlik vissza. Az afrikaiak vérében van a ritmus, a zene, és ezt a tulajdonságot hozták magukkal kényszerű új hazájukba. Az ősi tamtam dobok mintájára újakat faragtak, de a fehér ültetvényeseket idegesítette a dobpergés. Attól tartottak - s nem alaptalanul! - hogy a harci ritmusok lázadásra ösztönzik a feketéket, azért elvették, összetörték dobjaikat. De a dobo­lásnak nem tudtak gátat vetni, a rabszolgák edényeiken, vödrökön, bambuszdarabokon verték tovább a taktust. Ké­sőbb - a rabszolgák felszabadítása után - a fehérek kétszer­­sültes bádogdobozaiból készítették dobjaikat. A trinidadi dobzenében forradalmi újítást jelentett az 1930-as években az olajos vashordók használata. Spree Si­146

Next

/
Thumbnails
Contents