Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)

Trinidad és Tobago

a legközelebbi, vasárnapi barbadosi járatra. Ezzel bezárul a kis-antilláki körutazásom.

Visszatérve a vendégházba, ledőltem ágyamra és hamarosan elaludtam. Hiába, a két viharos éjszaka bizony alaposan kimerített!

Édes álmomból szokatlan dübörgés hangja vert fel. Mintha edényeket, mosdótálakat püfölnének valahol a közelben. Dühösen keltem fel, hogy megkérdezzem, miféle csinnadratta zajlik. A portán az indiai tulajdonosnő mosolyogva válaszolt:- Az egyik steelband tartja a próbáját.

Megpróbáltam lefordítani a kifejezést: steel = acél, band = banda, csapat, együttes. Acélzenekar? Hát az mi lehet? Kíváncsiságom erősebb volt a fáradtságnál, elindultam a hangorgia irányába, hogy felderítsem a titkot.

Kis térre jutottam, ahol egy hatalmas fa árnyékában vagy két tucat férfi - vashordókat döngetett! A jól ismert kétszáz literes olajos hordókat felállítva, a tetejükön bunkós fapálcával püfölték. Voltak félbe vágott, vagy harmadára-negyedére rövidített, lábakon álló hordók is, ütlegelésük más-más hangot adott. Hát ez a steelband muzsika!

A steelband eredete — mint később egy prospektusban olvastam - a gyarmati korba, a rabszolgaság idejére nyúlik vissza. Az afrikaiak vérében van a ritmus, a zene, és ezt a tulajdonságot hozták magukkal kényszerű új hazájukba. Az ősi tamtam dobok mintájára újakat faragtak, de a fehér ültetvényeseket idegesítette a dobpergés. Attól tartottak - s nem alaptalanul! - hogy a harci ritmusok lázadásra ösztönzik a feketéket, azért elvették, összetörték dobjaikat. De a dobolásnak nem tudtak gátat vetni, a rabszolgák edényeiken, vödrökön, bambuszdarabokon verték tovább a taktust. Később - a rabszolgák felszabadítása után - a fehérek kétszersültes bádogdobozaiból készítették dobjaikat.

A trinidadi dobzenében forradalmi újítást jelentett az 1930-as években az olajos vashordók használata. Spree Si146