Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Grenada
len lenne az itt is kiabáló öles feliratokkal: „Ne múljon el egyetlen óra sem termelés nélkül!” így végre megszabadulhattam terhemtől, mely odahaza értékes forrásanyagnak számít. A város turisztikai nevezetességeinek megtekintése után felkerestem a LIAT légitársaság irodáját is helyfoglalás céljából.- Uram, motorhiba miatt több járatunk kiesett, nagy a torlódás. Csak várólistára tudjuk felvenni. Ez baj, mert azt jelenti, naponta kint kell ácsorognom a repülőtéren, hogy valamelyik lemaradó utas helyére feljuthassak a gépre. Végül is hat nappal előre sikerült egy helyet foglalni a Trinidadba menő járatra. Előbb arra gondoltam, hogy a rendelkezésemre álló bőséges időt a Grand Étang erdőrezervátumában töltöm. De aztán eszembe jutott egy nem politikai jelszó: Grenada a Kis- Antillák fűszerszigete! A szerecsendió hazája! A következő napokat tehát a trópusi gazdálkodás tanulmányozásának szentelem. A szerecsendió históriája Ceclyn néninek elmondtam, hogy több napra vendége maradnék, ha mérsékelné a szobaárat. Sikerült megegyeznünk 15 karib dollárban.- Hova akar kirándulni? - kérdezte.- A környékbeli falvakban és ültetvényeken a trópusi gyümölcsök, fűszerek termesztését, feldolgozását szeretném látni és fényképezni. A néni rémülten kiáltott fel:- Fényképezni? Jaj, ne tegye! Tilos a fényképezés! Csak St. George’sban szabad fotózni. Emlékszem: a szocializmus építésének kezdeti szakaszában nálunk Érdligeten a vasúti megállóban, a bakterház körül táblák hirdették: „Fényképezni tilos!” - Hát a grenada-132
