Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Saint Vincent
...Eredetileg azt terveztem, hogy megmászom a Soufriérevulkánt és egyben megismerkedem a hegy nyugati lábánál élő fekete karibokkal. A Soufriére-t azonban nehéz megközelíteni, sok időt és pénzt igényel, ráadásul kétségessé teszi a sikert az időjárás szeszélyessége. Már pedig esőből, szélből, felhőben járásból kivettem részemet Guadeloupe és Martinique vulkánjain. A vulkán most hallgat, hosszú időre elcsendesült, nem riogatja a lakosságot. A légben másfajta nyugtalanság érződik. Az emberek csoportokba verődve vitatkoznak az utcákon. A legtöbb hivatal bezárt, mindjobban terjed a sztrájk. Nem működik a posta sem, így cipelhetem tovább a feladásra előkészített küldeményeket. Sokkal súlyosabb következményekkel járhat a vízügyiek hatodik napja tartó sztrájkja. Nem lehet mosakodni, tisztálkodni; fennáll a járvány veszély. A szállodákat bezárták, a vendégeket eltanácsolták más szigetekre, újakat nem fogadnak. Saint Vincent amúgy is a Kis-Antillák legszegényebb országa, itt a legalacsonyabb az egy főre jutó nemzeti jövedelem. A teljesíthetetlen követelésű sztrájkok csak tovább fokozzák a nyomort. Az elégedetlenség bármikor lázadásban törhet ki. Mindig akadnak levitézlett katonák, politikusok, akiket ilyenkor a hatalomvágy az élre állít: a puccsoknak Közép- és Dél- Amerikában történelmi hagyományai vannak. ígéretekkel, szólamokkal elhitetik a néppel: csak ők tudják kimenteni az országot a bajból. És ha hatalomra kerülnek, minden marad a régiben... Ebben a robbanásveszélyes helyzetben első dolog a továbbutazás előkészítése. Az idegenforgalmi hivatalt is zárva találtam. Kimentem a kikötőbe, a mólón üldögélőktől érdeklődtem: mit tudnak, mikor indul hajó a Grenadinákra?- Tegnap ment el - mondták.- És mikor megy újra? Röhögtek. Ki tudja? A hajósoknak is joguk van nem dolgozni! 120
