Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Saint Lucia
Dominicán egy magas rangú állami tisztviselő apját rabolták el, és szabadon bocsátásáért nagy összegű váltságdíjat kérnek, meg négy bebörtönzött társuk kiengedését. Este sokáig elbeszélgettünk. Megtudtam, hogy a gondnokasszonynak tanítói oklevele van, de nem kapott állást az iskolában, azért vállalta ezt a munkát. Kihasználva a lehetőséget, hogy egy pedagógussal társaloghatok, felvetettem neki egy nyelvi témát.- Amikor a soufriere-i vulkanikus jelenségeknél jártam, a zsarolni próbáló fiatalemberek egymás közt valamilyen tolvajnyelven beszéltek...- Az a patois nyelv! - vágott szavamba az asszony. - A patois (ejtsd: patoa) a francia nyelvnek egyfajta primitív helyi nyelvjárása. Szigetünkön a XVII. században francia ültetvényesek rendezkedtek be, afrikai rabszolgákat alkalmaztak és velük franciául érintkeztek. Az analfabéta feketék megpróbálták elsajátítani ezt a számukra rendkívül nehéz nyelvet, minimális szókinccsel, nyelvtani ismeretek nélkül, a saját afrikai nyelvük hangsúlyával. Mivel a rabszolgák különféle nyelven beszélő törzsekből származtak, egymás között ez a primitív francia beszéd, a patois lett a közvetítő nyelv. Főleg vidéken használják, de a városiak is értik. Saint Vincenten és Dominicán szintén elterjedt a patois.- Van-e jövője ennek a nyelvnek? - kérdeztem.- A nacionalisták szeretnék nemzeti nyelvvé tenni, de nincs írásbelisége, szókincse is szegényes. Az iskolában az elemitől kezdve a gyerekek angolul tanulnak, szerintem az angol lesz a végleges népnyelv. Közben hazaérkezett az asszonyka férje. Neki sincs állandó múnkája. Ma az egyik barátjának segített a kertben, amiért kapott egy zacskónyi jamgyökeret meg egy füzér banánt.- Castriesben minden második ember munkanélküli — mondta a férfi önmaga igazolására. - Munkanélküli segély nem létezik, mindenki úgy él, ahogy tud. Ezért nagy a bűnözés is! 114
