Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)

Saint Lucia

ságba. Francia eredetű szóval „pitonoknak” nevezik őket. A „könnycsepp”, azaz a sziget elkeskenyedő északi része lankásabb, partjai tagoltak; itt az egyik öblöcske partján alakult ki a főváros, Castries.

A történészek St. Luciát „pingpong” szigetként emlegetik. Legalább tizennégyszer cserélt gazdát a Kis-Antillák meghódítására törekvő angol és francia gyarmatosítók között. Úgy játszadoztak vele, mintha pingponglabda volna. De kezdjük az elején.

A sziget felfedezőjének Kolumbuszt tartják, aki negyedik útján, 1502. december 13-án bukkant rá. A naptár szerint éppen Luca napja volt, ezért kapta a sziget a Santa Lucia nevet. A franciák is igényt tartanak a felfedezés dicsőségére, mivel ugyanabban az időben hajótörötteik találtak menedéket a szigeten, ők Sainte Alouise-nak nevezték el. Ma az angolos Saint Lucia a hivatalos neve, kiejtése „szentlúse”.

A felfedezés idején ezen a szigeten is harcias karib indiánok éltek, akik hosszú ideig távol tartották az európaiakat. Először 1605-ben az angolok vették a bátorságot, hogy telepet alapítsanak, de a partra szállt 67 emberükből öt héttel később már csak 19-en éltek, s a karibok támadásai elől csónakon Venezuelába menekültek. Később erődöket építve sikerült megvetni a lábukat, és visszaszorítani, majd kiirtani az őslakókat. A franciák is rávetették magukat a szigetre, ahol a pingpongozás eredményeképpen hol angol, hol francia lobogó lengett. Végül 1803-tól állandósult az angol uralom.

A gyarmati rendszer fokozatos felszámolása után, St. Lucia 1979. február 22-én nyerte el függetlenségét a Brit Nemzetközösség keretében.

Kaland a rasztaszokkal

Saint Luciának két légi kapuja van. A Hewanorra nemzetközi repülőtér a sziget délkeleti homokos parti síkságára épült, kifutópályája három kilométer hosszú, tehát az óceánt átre108