Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Látogatóban az oroszlánfókáknál
sokét, a leguánokat és a hüllők sok más galápagosi képviselőjét az endemikus címmel tüntették ki, óvták és becsben tartották őket, mint a szigetek különleges, a világon sehol máshol nem található állatait, addig a jöttment, tengeren kószáló oroszlánfókák senkit sem érdekeltek. A Galápagos-szigetek azonban rejtegetnek még meglepetéseket a biológusok számára is! A norvég Erling Sivertsen 1953-ban megvizsgálta a Galápagos-szigetekről az oslói múzeum gyűjteményébe került fókakoponyát, s megállapította, hogy az bizony nem azonos a déli oroszlánfókával, hanem - pont ellenkezőleg - a kaliforniaival mutat közelebbi rokonságot. Vagyis nem délről jött bevándorlók a galápagosi fókák, hanem északról érkezett honfoglalók! ...Hozzáláttam a „fókacsalád” tagjainak tüzetesebb megismeréséhez, szokásaik megfigyeléséhez. A nőstényekkel alighanem egy súlycsoportba tartozom, 60-80 kg-ra becsültem a parton heverésző állatokat. Bezzeg a hím jóval nagyobb, két-háromszorosa a nősténynek; félelmetes, vad külseje van. Szerencsére a vízben strázsált, így én egyre közelebb férkőzhettem „háremének” békésen szundikáló tagjaihoz. Felálltam, és pár lépést tettem a kölykét legyezgető egyik nőstény felé. Két lépésre lehettem tőle, amikor haragosan felhorkant, feltápászkodott, és esetlen mozdulatokkal elindult a számára biztonságosabb víz felé. Csemetéje nagy igyekezettel követte. A tenger az igazi otthonuk, torpedó alakú testükkel gyorsan és kecsesen hasítják a vizet, míg a szárazföldön, különösen a köves talajon, csak nehézkesen csetlenek-botlanak. Az első sikertelen kísérlet után a szomszédos „fókamamával” kezdtem barátkozni. Egészen közel léptem hozzá, és a cipőm orrával csiklandoztam az oldalát. Mire felocsúdhattam volna, egy szempillantás alatt bekapta a lábamat. Szerencsére jó vastag bakancsot viseltem, így harapásától a lábam nem sérült meg. 95
