Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Látogatóban az oroszlánfókáknál
1 tam be, mindenhol szívesen fogadtak. A legközvetlenebb barátság azonban Santa Fe-sziget oroszlánfókáihoz fűz. ...Amikor kora hajnalban motoros vitorlásunkkal búcsút vettünk Puerto Ayorától, Santa Fe-szigetből még mit sem láttunk. Pedig a távolság mindössze harminc kilométer, de a szélben porlódó hullámok oly fátylat vontak körénk, mintha ködbe keveredtünk volna. Már csaknem megtettük az út felét, amikor kibontakozott előttünk a sziget hosszú, egyhangú, szürke csíkja. A vulkanikus szigeteket általában nem ilyeneknek képzeljük el. Rendszerint valami szabályos kúpra gondolunk, amely a felhőkig magasodik. Santa Fe inkább egy alacsony, hosszú fekete koporsóhoz hasonlít. Lehet, hogy egykor daliásabb volt, de a természet szüntelenül romboló, pusztító munkája, az erózió szétzúzta a hajdani kúpokat, krátereket, s csak a roncsaik maradtak meg számunkra. John a sziget északnyugati csücskét célozta meg, innen az ötven-száz méteres partfalak szélárnyékában hajóztunk az északkeleti sarokig. A meredek sziklaszirtek a sasfélék kedvelt tanyái, ezen a részen különösen sok galápagosi ölyv fészkel. A sziget keleti része fokozatosan ellaposodik, a fekete bazaltsziklák harapófogószerűen kristálytiszta vizű öblöcskét zárnak közre. Ilyen védett, eszményi kikötőhelyet még nem láttam Galápagoson, igaz, a keskeny sziklakapun át csak sekély merülésű vízi járművek tudnak behatolni. A mozdulatlan kék víz közepén horgonyt vetettünk, és a magunkkal hozott minicsónakkal kihordtuk a partra a felszereléseket, az élelmet és az ivóvizet. A természetvédelmi hivatal emberei két hétig itt táboroznak a lakatlan szigeten, mi Johnnal holnap visszatérünk Santa Cruzra. Már az öböl bejárata, a természetes sziklamólók is csak úgy hemzsegnek az oroszlánfókáktól. Igazi eldorádójuk azonban azok a homokos partszakaszok, amelyek az öböl nyugati oldalát csipkézik. Megjelenésünkre mindenfelől szuszogás, morgás, a csúszó-mászó testek súrlódása hallatszott. 93
