Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
A varacskosfejűek házatája
1 Az is nyomban feltűnt, hogy ezek a gyíkok egészen más körülmények között élnek; mindenekelőtt „házakat”, helyesebben búvólyukakat építenek maguknak a homokos talajba. A megijesztett állatok ezekbe menekültek vissza. A lyukak enyhén lejtenek befelé, és testméretre készülnek. Gyakorta lávatömbök, bokrok alá vezetnek. Nekem nem adatott meg, hogy megfigyelhessem, miképpen készítik a leguánok barlangjaikat. Darwinnak több ideje és szerencséje volt, hadd idézzem most őt: „Mikor az állat az üreget vájja, felváltva dolgozik a jobb és a bal oldalon levő végtagjaival. Egy darabig egyik mellső lábával kaparja a földet hátsó lába felé, melyet úgy tart, hogy vele a lyuk szája fölé emelkedhetik. Ha ez az oldala elfáradt, a másikkal folytatja és váltogatja. Az egyiket hosszú időn át figyeltem, míg fél testét be nem ásta; ekkor odamentem, és a farkánál fogva kihúztam. Nagyon elálmélkodott, és félig megfordult, hogy lássa, mi történt vele. Ekkor rám meredt, mintha csak azt kérdezné: miért húztad meg a farkam?” Darwin nem járt a Plaza-szigeteken, a varacskosfejű gyíkokkal kapcsolatos megfigyelései San Salvador (James)szigetről származnak. Az idő tájt oly tömegben éltek ott ezek az állatok, hogy a talajt mindenfelé a leguánok lyukai és a belőlük kikapart homok kupacai tették egyenetlenné, a kutatók alig találtak szabad helyet sátruknak. Darwin látogatása óta a varacskosfejű gyíkokat San Salvadoron az utolsó szálig kipusztították. Egy ecuadori középiskolás földrajzkönyvben olvastam, hogy a varacskosfejű gyík húsa oly ízletes, mint az elefántteknősé. Mivel pedig egy más hasonlat a teknős húsát a borjúéval azonosította, elképzelhető, hogy a varacskosfejű gyík milyen kelendő lehetett hajdanában. Az irtóvadászat és természetesen az ember által behozott állatok pusztításai következtében a varacskosfejűek az elefántlábúak sorsára jutottak, a XX. század első felében a kipusztulás küszöbéhez érkeztek. Most már ezek is védett állatok. 83
