Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)

A varacskosfejűek házatája

A varacskosfejűek házatája

„Csúf állatok! Arckifejezésük butaságról árulkodik. Színük alul sárgásvörös, fölül barnásvörös. Mozgásuk lomha és merev. Ha nem ijesztik meg őket, lassan mászkálnak, miközben farkuk és hasuk a földet éri. Gyakran megállnak egykét percre csukott szemmel, és a forró talajon szétterpesztett lábakkal egyet szundítanak.”

E nem éppen hízelgő mondatokat Darwintól idéztem. Ő készítette az első részletes, szakszerű beszámolót arról a hüllőről, amelynek szintén Galápagos az egyedüli hazája. Új hősünk közeli rokona a tengeri gyíknak, azonban közönséges szárazföldi lény. A tengeri gyík is irtózik a víztől, de táplálkozási szokása nap mint nap a tengerbe kényszeríti; ezzel szemben a szárazföldi leguán vagy iguana sohasem mártja testét a vízbe. A magyar szakirodalom - Dudich nyomán - varacskosfejű gyík néven tartja számon.

... Kora hajnalban vágtunk neki a tengernek. Japán társaim, Akira és Yoko féltucat fényképezőgéppel és nagy táska filmmel vértezték föl magukat. Úti célunkat, a Plazaszigeteket látásból már ismerem, hiszen a baltrai repülőtérről jövet elhajóztam mellettük - szintén a Sonyával. Két lapos lávamező, melyeket a tenger hullámverése szakított le a nagy anyaszigetről, Santa Cruzról.

A déli Plaza-sziget szélárnyékos északi oldalán szálltunk partra. Szinte erőszakkal kellett utat törnünk a parton heverésző fókák tömegében. A fekete sziklákról itt sem

81