Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)

Darwin és az elefántlábúak

Bár figyelmünket elsősorban Galápagosra irányítjuk, bizonyára érdekli olvasóimat, mi lett a sorsa az Indiai-óceán óriásteknőseinek.

A Mascarenhas- és a Seychelle-szigetek az Indiába vezető fő hajózási útvonalba estek, így a hajósok rendszeresen ezekről a szigetekről biztosították maguknak a friss húsellátást. Az óriásteknősök végórája akkor ütött, amikor a Francia Indiai Társaság általános vadászatukba kezdett; 1759-1760- ban, tizennyolc hónap leforgása alatt csak Mauritius és Rodrigues szigetéről harmincezer óriásteknőst exportáltak.

Mauritiuson valami különös véletlen folytán egyetlen óriásteknős túlélte a mészárlást. Ezt az utolsó példányt a sziget hatósága „az angol állam tulajdonának” nyilvánította és 1810-től a St. Louis tüzérkaszárnya udvarán tartották. Már elfogásakor kétszáz esztendőre becsülték az életkorát. További sorsáról csupán annyit lehet tudni, hogy 1893-ban még élt...

A szigeteken talált páncéltöredékek, csontvázak alapján a zoológusok megállapították, hogy a Madagaszkárt övező szigeteken az óriásteknősöknek legkevesebb tizenhét alfaja élt. Közülük csak a Madagaszkártól négyszáz kilométerre északra fekvő Aldabra-atoll teknőse, tudományos nevén a Geochelonegigantea daudini, élte túl a vészt, és ma Seychelle Köztársaság törvényei védelmezik a faj fennmaradását.

... Ugorjunk vissza Galápagosra, és folytassuk ismeretségünket az aldabrai óriásteknősöknél jóval nagyobb galápagosi teknősökkel. Érdemes újra Darwin mellé szegődnünk, mert felülmúlhatatlan érdekességgel ír a páncélos szigetlakok életmódjáról:

„Két nagy teknőssel találkoztam... Az egyik egy kaktuszdarabot evett: mikor közelébe értem, megnézett, s aztán nyugodtan tovább állott. A másik mély szisszenést hallatott, s behúzta a fejét. Ezek az óriási hüllők, melyeket fekete láva, levéltelen bozót és hatalmas kaktuszok vettek körül, az ősvilág megelevenedett teremtményeinek tűntek fel. Leginkább a magasan fekvő, nedves helyeken tanyáznak, de

40