Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Floreana véres árnyai
Floreana véres árnyai A Galápagos-szigetvilág majd minden darabjának megvan a maga természeti érdekessége. Genovesán a vöröspuffos fregattmadarak, Espanolán a hatalmas albatroszok, Fernandina-szigeten a trópusi pingvinek és a röpképtelen kormoránok csalogatják a biológusokat és a kuriózumra kiváncsi látogatókat. Isabela-szigeten a felhőkbe vesző óriási vulkánkalderák hívogatják a geológia iránt érdeklődő vendégeket. Santa Cruz az elefántteknősök barátait invitálja; Plaza-sziget leguánjaival, Santa Fe pedig oroszlánfókáival kérkedik. Az a sziget, amely felé hajónk tart, Santa María - avagy ismertebb nevén, Floreana - nem kecsegtet ilyen természeti ritkaságokkal. Másról nevezetes: emberi lakóiról. Különös sorsok, tragikus események, misztikus mendemondák színhelye ez a föld... Hajónk a történelmi nevezetességű Correo (Posta)-öbölben vet horgonyt. Itt található a parton az a híres „postahordó”, amelyben annak idején a bálnahalászok összegyűjtötték a hazaküldendő leveleiket, és amely végül is a vesztüket okozta. A szegény hordó olyan, mint egy karácsonyfa, az erre járt expedíciók tagjai és a sziget alkalmi látogatói telefirkálták, emléktáblácskákat szegeztek rá. Osztom azok véleményét, akik állítják, Santa Maria a legvonzóbb galápagosi sziget. Különösen a tenger felől nézve keltenek üdítő látványt a zöldellő szelíd dombhajlatok és az ölükből kipattanó meredek lávakupacok. Maga a sziget alig tizenöt kilométer széles, de a természeti erők szeszélye több mint félszáz vulkáni kúppal tűzdelte tele. Legtöbbjük alig 127
