Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)

A tüzes hegyes szigete

Az első telepesek a múlt század kilencvenes éveiben érkeztek a szigetre. 1902-ben az ecuadori kormány katonai helyőrséget küldött Villamilba. Két évvel később a katonák közül tizenegyen megszöktek. Az üldözésükre indult csapat eredménytelenül tért vissza. Villamilban úgy vélték, a szökevényeknek sikerült csónakot szerezniük, vagy egy partközeiben haladó halászhajóra felkapaszkodniok.

Már csaknem a feledés homálya borult az esetre, amikor egy teljesen elvadult külsejű alak támolygott be Villamilba. Felismerték, a katonaszökevények egyike volt. Beszámolt tragédiájukról. Nem vittek magukkal vizet, abban reménykedtek, hogy a sziget belsejében majd találnak forrást vagy patakot. Ám a vízkeresés Galápagoson annyit jelent, mint futni a délibáb után. A szomjúság és az éhség legyengítette az embereket, egymástól elszakadoztak, szétszóródtak. A keresésükre kiküldött osztag egyet sem talált meg közülük. Most már bizonyossá vált, hogy a többi tíz elpusztult.

Egy évvel később, 1905-ben kötött ki Villamilban a Kaliforniai Tudományos Akadémia hajója, az „Academy”. Az expedíció vezetőjének, R. H. Becknek a leírásából ismerjük, hogy az idő tájt a telepesek kizárólag a teknősök vadászatával foglalkoztak. Sajnos, nem eredménytelenül! A Sierra Negravulkán messze elnyúló lej tőin a haj dani sokezres állományból alig hagytak meg néhányat.

Noha talán soha vissza nem térő alkalmam nyílott az aktív vulkanikus jelenségek megfigyelésére, ezúttal mégis a régi szakmai vesszőparipámat vettem elő: emelkedőben vagy süllyedőben vannak-e a Galápagos-szigetek? Sordillótól ugyanis megtudtam, hogy Puerto Villamiltól északkeleti irányban a lávamezők világos színű homokszigeteket zárnak közre. Ezek nem lehetnek mások, mint tengeri üledékek.

Igen változatos felépítésű lávamezőkön keltünk át. Helyenként oly sima volt a csupasz láva, mint az aszfaltos út, máshol a feltorlódott rögök bakancsszaggató sáncain kellett átkelnünk. Szemgyönyörködtető élmény a fonatos láva, mintha milliónyi összeillesztgetett fonott kalács borítaná a földet.

120