Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Pintyek és pingvinek
Pintyek és pingvinek A szomszéd szobából gyanús mocorgás, suttogó beszéd hangjai szivárogtak át a vékony válaszfalon. Bumm!! Valami súlyos tárgy a földre zuhant. A suttogó hang élesre váltott: Akira korholta nejét, aki nyilván leejtette egyik fényképezőgépét... Az ilyesmi megszokott ébresztőm már a kutatóállomáson. A japán fotográfus házaspár reggeli vadászatra indul. No persze, ezúttal sem puskákkal, hanem félméteres teleobjektívekkel. Magam is felcihelődöm, és követem példájukat. Igaz, nekem nincsenek olyan csodálatos szerkentyűim, mint aminőket a japán ipar gyárt, s amikkel a hivatásos fotós barátaim felszerelték magukat, de Galápagoson megteszi a közönséges lencse is. Hiszen oly barátságos itt minden állat, még a madarak is... A reggeli órákban kapják a legjobb napfényt a lakóházunkat övező kaktuszfák. Az alsó ágak fejmagasságban ágaznak szét, és rajtuk hajnalra tucatnyi virág bontja ki sárga szirmait. Kelyhük bőségesen kínálhatja a nektárt, mert a kaktuszpintyek ezekben a napfényes reggeli órákban sorba látogatják őket. A barnásfekete, fürge kis madárkák alig nagyobbak, mint a virág; amikor a szirmok tövét vájkálják, a fél testük szinte eltűnik bennük. Újabb jövevény jelenik meg, alakja hasonló az előbbihez, csak tollazata világosabb. Szintén a pintyek családjába tartozik, csak a természet kissé átformálta. Néhányan a bokrok alján kaparásznak, egy sötét fekete madárka pedig a szobám ablakának szúnyoghálójáról szedegeti le a moszkitókat. 100
