Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)

Az állhatatosság diadala

Kísérlet a Szél-lyuknál 1954. szeptember 17-20.

Szél-lyuk! Már korábban felcsigázta érdeklődésemet ez a név, mely nem szerepel a térképen, csak a helybeliek ismerik. Égerszög legöregebb emberei még emlékeztek rá, hogy a Keserű-tó melletti töbör alján egy nagy lyuk tátongott, melyből nyáron hideg levegő áramlott ki. A környéken dolgozók és az állataikat legeltető pásztorok ebbe a nyílásba eresztették le élelmüket és ivóvizüket, hogy hűvös maradjon.

Barlangkutatási szempontból ezek az elbeszélések arra engednek következtetni, hogy a huzatos lyuk - mélybeli nagy üregekkel van kapcsolatban. Már az „egyes” munkahelyen is a barlangi huzat volt a fő iránymutatónk - az eltűnő víz nyomain kívül.

A Szél-lyuk kínálja az alkalmat, hogy néhány gondolat erejéig elkalandozzunk a „barlangi huzat” rejtelmeibe. Még a gyakorlott barlangkutatók közül sem mindenki tudja: mi okozza ezt a jelenséget.

Jakucs László „A Békebarlang felfedezése” című könyvében külön fejezetet szentelt a barlangi légáramlással kapcsolatos megfigyeléseinek. Eleinte arra gondolt, hogy a külszíni és a belső légnyomás változása idézi elő a huzatot, vagyis amikor a felszínen csökken a légnyomás, akkor a viszonylag magasabb nyomású barlangi levegő kifelé áramlik, és fordítva. A barlangból ki- és beáramló levegő mennyisége azonban ezt a feltételezést nem igazolta, ezért azzal zárta mondandóját: „a huzatot észleltük, mértük és sok mindent tudunk róla, de jelenleg még nem ismerjük okának lényegét.”

Azóta ő is és sokan mások kutatták ezt a jelenséget, s tudjuk, hogy a barlangi légáramlást többféle hatás válthatja ki, például az úgynevezett dinamikus barlangoknál a felszínről behatoló szél. Az Aggtelek-vidéki barlangok bejáratánál tapasztalható légmozgás azonban nem dinamikus, hanem statikus (állapotbeli) okokra vezethető vissza. Munkatársa-81