Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Az állhatatosság diadala
Nem volt könnyű megfelelő embert találni - kis pénzért életveszélyes munkára. Csak azok jöhettek szóba, akik nem az anyagit nézték, hanem akiket a kíváncsiság, a lelkesedés sarkallt, mint Lajost. Két ilyen vállalkozó akadt. Az első Pozsgai Sándor, egy 25 év körüli lelkes égerszögi fiatalember. (Hogy mennyi Pozsgai nevű ember él ebben a kis faluban!) Már a nyári táborozásunk idején önkéntesen többször beállt sorainkba az „egyes” munkahelyen. A másik jelentkező, Oláh Zoltán 15 éves kora ellenére már szintén komoly barlangkutatási gyakorlattal rendelkezett. 1952-ben még gyermekként adogatta felnőtt társainak a köveket, amikor a falubeliek nekiláttak a Dász-töbör víznyelőjének kibontásához. A háromtagú brigád - reményekkel telve - szeptember 11-én kezdett munkához. A bizakodás érthető volt, hiszen Lajos két héttel korábban úgy hagyta ott a beácsolt végpontot, hogy az biztos kiindulóhely a további gyors előrejutáshoz. A reménykedő kutatókat a járat végéhez közeledve elszomorító látvány fogadta. Az a kis terem, amelyet Gyuszi guillotine-ja előtt kialakítottunk, teljesen berogyott. Az utolsó „kis kalapácsok” meglazították a gerendázatot, s a lassú mozgásban lévő kőomladék maga alá gyűrte az oszlopokat, mennyezeti dúcfákat. A leomlott kőhalom tetején nagy üreg tátongott és harapódzott tovább a magasba. A feltárás szempontjából ez zsákutca, hiszen mi nem a felszín felé, hanem a mélybe igyekeztünk. Letört hangulatban láttak neki a Róka-lyukba zúdult kőomladék kihordásához. Ahhoz kevesen voltak, hogy felszállíthassák a felszínre, Lajos megpróbálta felfalazni az anyagot a Zoli-teremben. Közben a magasból újabb és újabb kőlavinák indultak el. Ácsolni nem lehetett, mert minden mozgásban volt... Másnap, vasárnap ellenére, Lajosék újra kimentek az „egyesbe” és folytatták a kőhordást. Hiábavaló, sziszifuszi munka volt ez a javából, hiszen minden kiemelt kő helyére a meglazult oldalból újabbak zúdultak le. 74
