Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Sétáló kőszobrok
hogy a még fekvő helyzetben levő moai fejére ráerősítették a pukaót dorongok és kötelek segítségével, majd alátámasztva a kettőt együtt állították fel. Nemrég új elképzelés született a moaik mozgatásáról. Kigondolója egy fiatal cseh mérnök, Pavel Pavel. Két alaptételből indult ki: egyrészt szó szerintinek vette azt a mondát, hogy a szobrok maguktól lépegettek, másrészt feltételezte, hogy a szigetlakoknak nem voltak emelőrudjaik, csak kötéllel rendelkeztek. Közismert dolog, hogy egy magas, szögletes tárgy, például egy vaskályha, hűtőszekrény vagy mosógép kevés erővel úgy tehető odébb, ha oldalt döntjük az egyik sarkára, majd ebben a helyzetben elfordítjuk a másik sarka felé. Pavel mérnök strakonicei barátaival betonból készített egy négy és fél méter magas, 12 tonnás moait, mely nagyon hasonlított az eredetiekhez. Köteleket kötött a szobor fejére a szemgödrök magasságában és a törzs alsó részére, majd másfél tucat ember közreműködésével sikerült a szobrot mozgásba hoznia az említett gyakorlat szerint. Egy-egy elmozdítással a strakonicei moai fél métert „lépett”. Amikor Heyerdahl hírét vette a betonmoai „megsétáltatásának”, meghívta a cseh fiatalembert az újabb húsvét-szigeti expedíciójára, hogy a helyszínen valódi moaival mutassa be kísérletét. A bizonyítás látszólag sikerült, a próbára kiválasztott négy és fél méter magas, tíz tonnás szobrot sikerült mintegy hat méternyire megsétáltatni. Pavel Pavel kísérlete sem bizonyítja még, hogy a valóságban is így „közlekedtek” a moaik. Egy betonmoait el lehet ugráltatni több kilométer távolságra, ez csak kitartás kérdése, de a puha tufából álló szobor sarkai a nagy súly terhe alatt néhány tíz vagy száz méter megtétele után elkoptak volna olyan gömbölyűre, mintegy „keljfeljancsi” alja. Az ilyen moai pedig már csak helyben forgott volna. Ha a legömbölyödött részt szögletesre faragnák időnként, lassan elfogyna a szobor teste. Már pedig a legtávolabbra igyekvő moainak 15-20 kilométert kellett megtennie. 89
