Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Irány az ahu!
Irány az ahu! Útifelszerelésem összeállítása közben toppant be szobámba Amelia, kötényében egy csomó konzerwel. Rájuk ismertem: ezeket ajándékoztam házigazdámnak a kudarccal végződött elutazásom előtt.- Magának most nagyobb szüksége lesz rá - mondta Amelia és az egészet beleszórta hátizsákomba. Megköszöntem figyelmességét, majd elsétáltam a péküzletbe, hogy a zsíros falatokhoz kenyérpótló minizsemlyéket vásároljak. Kiko tanácsára elhatároztam, hogy először az ahukat vizsgálom meg tüzetesebben. Igaz ugyan, hogy e romos kőemelvények nem olyan látványosak, mint a moai szobrok, de a húsvét-szigeti építészetnek a szó legszorosabb értelmében ezek az alapjai. A magyar irodalomban változatos elnevezésekkel illették őket: templom, szentély, oltár, szertartások helye, gyűléstér, temetkező hely. Voltaképpen mindegyik elnevezés jogos, minthogy az ahukat többféle célra használták. A régészek véleménye megoszlik a húsvét-szigeti kultúra eredetéről, de abban egyetértenek, hogy az ahuk ennek a kultúrának legrégebbi építészeti emlékei. Amikor az első ahuk épültek, a szobrászatnak csak a csírái voltak meg, az ahukra legfeljebb elvétve állítottak kisebb szobrokat. Az óriási moaik tömeges kifaragása a szigeti kultúra későbbi szakaszában indult meg. Az ahuk többségét azonban sohasem díszítette szobor, megmaradtak egyszerű szertartási emelvénynek. Rapanui házigazdám elsőként a Vinapu ahu megtekintését ajánlotta, mondván, hogy az a legszebb. De merre talá-68
