Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Virágfüzér a nyakamban
megtehetek: itt hagyom az összes konzervemet, kávét, cukrot, tejport, ezekre Uj-Zélandon már nem lesz szükségem. Kivonultunk a kertbe, hogy emlékül csoportképet készítsek vendéglátóimról. Utána irány: gyalog a repüló'térre! Maria, Amelia és Darrel egymást váltva segítettek poggyászom cipelésében. A féllábú Kiko otthon maradt, meleg öleléssel búcsúztunk el egymástól. A repülőtér piciny várótermében tömérdek ember szorongott. A rapanuik nemcsak a kontinensre utazgatnak, hanem ellenkező irányba, Tahitiba is, ahol sokuknak élnek rokonaik. Félreálltam, nem érdemes a pult előtt tülekednem, hiszen biztosított helyem van a gépen. Mariáék eltűntek. Hova mentek? Hamarosan kiderült. Óriási virágfűzérrel tértek vissza, amelyet polinéz szokás szerint a nyakamba akasztottak.- Ezt pedig vigye haza a feleségének - mondta Maria és csigákból álló nyakláncot adott át. Meghatódva köszöntem meg a nem várt ajándékot. Végre rám került a sor. Odaléptem a jegykezelő pulthoz. A légitársaság tisztviselője átvette a jegyet, nézegette egy darabig, majd komor hangon így szólt:- Senor! Ön nem utazhat!- De uram, érvényes jegyem van, helyet is foglaltattam...- Nem a jegy miatt. Az előbb kaptunk egy telexet Tahitiból, hogy vízum nélkül nem vehetjük fel.- Csak átutazom Tahitin, a tranzitban maradok!-Ahhoz is vízum kell, mert kommunista országból jött. Ha felengedném a gépre, Tahitiból úgyis visszaküldenék ide. Megfizettetik magával a visszaút jegyét, engem pedig megbüntetnek ezer dollárra. Megfordult körülöttem a várócsarnok... Próbáltam rábeszélni, de a tisztviselő hajthatatlan maradt.- Értse meg, uram, nem tehetem! Maria megfogta a kezemet:- Hagyja. Jöjjön vissza, nálunk továbbra is otthonra talál... 51
