Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Moaik és pukaók
Moaik és pukaók Mentő ötletem támadt. Vacsoráról megmaradt egy fél húskonzervem. Ezt feláldozom! Rést nyitottam a sátramon és kihajítottam a dobozt. A csel sikerült. Az egyik kutya elkapta és elnyargalt vele. A másik utána. Már nem is láttam őket, csak hallottam, hogy egymást marják. Ez kellett nekem! Ahogy csak bírtam, összekapkodtam a holmimat és menekültem az ellenkező irányba. Az első nagyobb bokorról levágtam egy kar vastagságú ágat furkósbotnak. Most már jöhetnek a bestiák! A sziget derekán feljutottam egy lapos, füves dombhátra. Kitárult előttem Rapa Nui egész keleti felének panorámája. Nyugaton a Terevaka öreg lávaárai szelíden lejtettek a kéklő óceán felé, tucatnyi salakkúppal teletűzdelve. Keleten a Poike lapos tömege szegélyezte a látóhatárt, északi oldalán három kis lávakúp dudorodik. Délkelet felől, a füves pusztából szélesen elterpeszkedő, lenyesett oldalú lomha hegytömeg intett felém: jer vándor, én vagyok a híres Rano Raraku, a húsvét-szigeti kőszobrok szülőanyja! Itt készültek a hatalmas moaik! A hegy lábához érve, hátizsákomat elrejtettem a bozótban, hogy ne kelljen cipelnem ide-oda a szobrok közt járva. Súlyos lávaköveket raktam rá, nehogy kutyák férjenek hozzá. A déli lejtő ösvényén néhány szoborfej szinte ismerősként köszönt felém, ugyanis ezek képe díszük leggyakrabban a színes prospektusok vagy népszerű útleírások fedelén. Amióta többet is körülástak, kiderült, hogy nem pusztán fejek, hanem az ahukon lévőkhöz hasonlóan mellszobrok, de a lejtőtörmelék nyakig betemette őket. 41