Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)

Óceánjáró növények

jócskán megkopott már, hiszen több mint hatvan éve használom. Ledőltem egy sziklára pihenni, néhány kortyot inni. Szerencse, hogy hoztam magammal bőven ivóvizet, ebben a lávarengetegben hiába keresnék forrást. A lehulló csapadék nyomtalanul eltűnik a töredezett kőzetben, és a mélyben ismeretlen hasadékokban vándorol a tenger felé.

Mégsem olyan barátságtalan ez a lávamező! Itt-ott aranyló fűszálak csillognak a napfényben, a sziklák tövében pedig színes virágok bújnak meg. Vajon hogy kerültek ide ebbe az élettelen kővilágba, amely valamikor tüzes lávapokol volt az óceán közepén?

Említettem, hogy korábban már sikerült eljutnom Óceánia másik nevezetes szigetvilágába, Galápagosra. Az is „tűzből” született föld, ahol szintén foglalkoztatott a kérdés: hogyan népesültek be növényekkel és állatokkal az élettelen lávamezők? Galápagoson könnyebb erre magyarázatot találni, mert a szigetcsoport viszonylag közel fekszik a kontinenshez, és az Ecuadornál nyugatnak forduló Humboldt-tengeráramlás egyenesen feléje irányul. így a tenger hullámai fa törzseket, s velük növényeket, magvakat, sőt kisebb állatokat is áthordhattak a szigetek partjaira.

A Húsvét-sziget földrajzi fekvése sokkal kedvezőtlenebb az élővilág terjedése szempontjából. Csaknem 4000 kilométer választja el a kontinenstől, és a Humboldt-áramlásnak csupán egy délre forduló, lassú, széles felszíni áramlása érinti. Míg a Galápagos-szigetekre két-három hét alatt eljuthat egy „természetes tutaj”, addig Rapa Nui eléréséhez három-négy hónap szükséges, még ha a keleties passzátszél segít is taszítani a vízen bukdácsoló Járművet”. Ezalatt a sós tengervíz megöli a magvak csíráit, elpusztulnak a gyökeresen sodródó édesvízi növények.

A Galápagosra került növények önzetlen „taxisai” voltak a madarak, amelyek a magvakat vagy emésztőszerveikben, vagy tollazatukra tapadva vitték a szigetekre, ahol aztán maguk is megtelepedtek. Rapa Nuira a nagy távolság miatt

30