Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Quo vadis Rapa Nui?
újabb szállodák építését tervezik, többek között egy 40 méter magas, moai formájú toronyházat az Anakena-öbölben, Hotu Matua történelmi partraszállása helyén. A tervezők úgy képzelik, hogy ez a betonból és üvegből készülő óriási moai a világ olyan híres épületei közé fog tartozni, mint a párizsi Eiffel-torony, az Empire State Building felhőkarcoló New Yorkban vagy a pisai ferde torony. Ha ez a monstrum megszületne, sok ezer idegen munkás, alkalmazott lepné el a szigetet, és az őslakosság kisebbségbe szorulna ősei földjén. Tiszteletre méltó az őslakos írástudók igyekezete a rapanui nyelv fennmaradásáért, de kérdéses, sikerül-e megóvni egy maroknyi nép nyelvét a spanyol özönárral szemben? Ha pedig elvész a nyelv, elnémul a dal - kihal a nép is! Effajta aggodalmas gondolatok keringtek agyamban, amikor jártamban-keltemben a légitársaság irodája került utamba. Beugrottam, mert most már valóban esedékes a továbbutazásom.- Jó, hogy jött uram! - kezdte a jól ismert köpcös ember. - Az imént beszéltem a tahiti főirodánkkal. Felvették a kapcsolatot a budapesti MALEV-vel. Azok megígérték, hogy küldenek jegymásolatot. Ebben bízva, kiadjuk önnek a felszállási kártyát, utazhat Tahitira. Most már nincs más választásom. Búcsút kell vennem Rapa Nuitól. Az egyhónapos szigeti fogság - életem egyik kedves emlékévé magasztosul. Ezt rapanui barátaimnak köszönhetem, elsősorban Kikónak és családjának, akik önzetlenül befogadtak otthonukba, szeretettel gondomat viselték. Nem maradt más hátra, mint a csomagolás. Felszámoltam a futtatókat, tasakoltam a megszáradt mohát. Mivel mindannyiunkban élt az ösztönös kétkedés - hátha most sem sikerül az elutazás? -, nem rendeztünk nagy búcsúzkodást. Virágfüzér sem került a nyakamba. A repülőtéren némán, elfojtott izgalommal vártuk a pillanatot, a beszállásra szóló felhívást. Először a kirándulásról 147
