Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)

Csont-bőr szellem és madárember

pet tölt be ez az Amerikában őshonos gyökérnövény, amely már az európaiak megjelenése előtt a szigetlakok fő tápláléka volt. Hogyan került ide? Heyerdahl szerint természetesen úgy, mint a totora-nád: a kőszobrok alkotói hozták magukkal Dél-Amerikából!

Az édesburgonya világméretű elterjedését a trópusokon máig sem sikerült teljesen tisztázni. Bizonyos, hogy a Csendes-óceán szigetein Óceánia „vikingjei”, a kitűnő polinéz hajósok terjesztették el, akik Amerika partjaira is eljuthattak. De az Uj-Guinea magasföldjein élő pápuáknak is az édesburgonya (kaukau) a fő eledelük, vajon hozzájuk milyen úton-módon került el ez a növény - évszázadokkal az európai felfedezők útjai előtt? Talán Kon-Tiki nádtutajosai hajóztak odáig?

Ne szaporítsuk tovább a megválaszolatlan kérdéseket, ugorjunk vissza a mába. Nem kívántam ünneprontó lenni, ezért csak halkan jegyeztem meg: ez már nem az igazi rapanui kumara! A régi polinézek az édesburgonyát földbe mélyített kemencében, umuban sütötték meg tűzzel, parázszsal felhevített nagy kavicsok között. Maria nevetve jegyezte meg:- Umuban sült kumarát már csak a turisták esznek! Nekik csinálnak ilyen ceremóniákat. A rapanui családok palackos gázzal sütnek, főznek.

A rapanuik igen bőbeszédűek, fáradhatatlanul tereferélnek. Szinte észre sem vettük, hogy beesteledett. A csevegést váratlan esemény zavarta meg.

Bumm! Bumm! Bumm! ... Hatalmas dörrenések rázták meg a házat. A hangok fentről jöttek, azt hittem, ránk szakad a bádogtető. Talán kőzáport zúdítottak a házunkra?

Mindannyian kiszaladtunk a verandára...

136