Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Csont-bőr szellem és madárember
tudom, hogy a természetfölötti akuaku képmása. De hogy miért ilyen csont-bőr alak, ma már csak találgatjuk. A „bordás képmás” után - ahogy azt Bodrogi Tibor a magyar szakirodalomban említi - egy másik érdekes szobrocskára terelődött a figyelmem: szintén férfialak, de madárfejjel.- Ez a moai tangata manu, a madárember. Legszebb példányát a British Museum őrzi. Sokféle változata van, egyesekre az emberi alak aprólékosabb kidolgozása jellemző, másoknál a hosszú csőrű madárfejet hangsúlyozták ki. A madárember mellett egy harmadik férfialak állt sokkal élethűbb ábrázolásban: arányos testtel, rövid füllel és a rapanuikra jellemző hosszú karral. О a moai tangata, vagyis egyszerűen csak „emberalak”. Felvetettem a mesternek, hogy más népek művészetében, különösen a klasszikus görög és római szobrászatban, gyakoriak a nőt ábrázoló szobrok; a rapanuikat nem ihlette meg a női formák szépsége?- Nálunk is készültek nőábrázolások — felelte és elővett egy domborműnek tetsző lapos fatáblát. - Ez a moai papa’a („lapos képmás”). Egész emberi alak, aránytalanul széles testtel, lapos, lenyúló mellekkel. Ez volna a milói Vénusz rapanui változata? A monda szerint Tu’u ко Iho nevű ariki, az első moai kavakava alkotója álmában megjelent egy női akuaku és a művészt egy ilyen forma megalkotására ihlette. Marcos Rapu Tuki gyűjteményéből nem hiányoztak a különböző méretű rongorongo táblák utánzatai, a tetovált testű moait ábrázoló faragványok (moaipake opa), az emberfejű buzogányok (ua), a táncnál használt díszes evezők (ao), a stilizált gyíkok (moko) és halak (ika) sem. Miközben a szobrocskákat nézegettem, azon tűnődtem, hogy miféle fából készítheti őket a mester. Mintha megértette volna gondolataimat, így folytatta:- Nagyapám idejében még volt a szigeten toromiro-fa, de már kiveszett. Az értékesebb szobrokhoz Tahitiból hozatok 134
