Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)

Csont-bőr szellem és madárember

Csont-bőr szellem és madárember

Másnap Kiko beváltotta ígéretét. Közös reggelink után megkérdezte:- Bírja-e már a járást? Ha igen, akkor elsétálhatunk együtt Rapu Tukihoz.- Mehetünk! - feleltem.

Két nyomorék egy pár! - ez a mondás jutott eszembe. Kiko felcsatolta a műlábát, az én dagadt térdemre pedig Maria erős kötést tett. Aztán egymás mellett bicegve elindultunk a híres fafaragóhoz.

... A Húsvét-sziget nevének említésekor mindenekelőtt a hatalmas kőszobrok jutnak az eszünkbe, mintha csak ezekből állna a rapanuik művészete. Kevesen tudják, hogy a szigetlakok kis méretű szobrokat, domborműveket is alkottak kőből vagy fából. Születtek egész embert ábrázoló figurák és a nagy moaikhoz hasonló, láb nélküli faragványok. De megmintáztak állatokat is: madarat, gyíkot, tengeri halat. Készültek maszkok, koponyák, különféle szörnyalakok. A szobrocskákat tulajdonosaik rendszerint barlangokban rejtve őrizték, mert tilalmak, tabuk fűződtek hozzájuk. A hiedelmek és félelmek ellenére mégis sokan engedtek a csábításnak, s európaiaktól kapott cseretárgyak ellenében megváltak a szobroktól. Az így megszerzett kisplasztikák többsége azután szétszóródott a nagyvilág múzeumaiban és magángyűjteményekben.

Félórás bicegés után eljutottunk egy kis kertes házhoz, amelynek utcai oldalán angol nyelvű tábla hirdette: „Rapanui craftsmanship” (Húsvét-szigeti kézművészet). Benyitottunk a boltocskába, ahol a polcokon különféle alakú és méretű

131