Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Koponya és vércsoport
úgynevezett koponyajelzőt (cranial index), amely azt fejezi ki, hogy a koponya legkisebb szélessége hány százaléka a legnagyobb hosszúságának. A vizsgált férfikoponyák átlagos koponyajelzője 71, vagyis az embertani kutatók osztályozása szerint ezek az egyedek hosszú fejű (dolichokephal) típusúak voltak. Polinézia más szigeteinek régi lakói szintén hosszú fejűek voltak, bár nem annyira (indexük 73-76 közötti), mint a húsvét-szigetiek. A Heyerdahl-expedícióban gyűjtött csontanyagon szerológiai vizsgálatokat is végeztek. (A szerológia a vérsavó kutatásával foglalkozó tudományág). Az emberi vércsoportokat 1900-ban egy osztrák származású amerikai orvos, Kari Landsteiner fedezte fel, s ezért 1930-ban Nobel-díjat kapott. Landsteiner a vörös vérsejtek tulajdonságai alapján A, B, AB és 0 (nulla) vércsoportokat különböztetett meg (ABO-vércsoportrendszer). Az egyes vércsoportok gyakorisága népenként, illetve földrajzi térségenként eltérő, például Nyugat- Európa ősi lakosságára az A, Közép-Azsia mongolid típusú népeire а В vércsoport jellemző. A vércsoport-gyakoriság tehát - egyebek között - támpontul szolgál egyes népek eredetének, vándorlásának kutatásához. Ezt lehetővé teszi, hogy laboratóriumi vizsgálatokkal több ezer éves ásatag csontokból is megállapítható a hajdan élt személy vércsoportja. így sikerült például a mumifikált egyiptomi fáraók vércsoportját is meghatározni. A húsvét-szigeti csontanyagot ebből a szempontból Charles A. Leone, a kansasi egyetem zoológus professzora vizsgálta meg, s Heyerdahl újabb csalódására azt állapította meg, hogy a vércsoport szerinti összetétel hasonló a polinézekéhez: 21 vizsgálatból 57% 0, 14% A, 29% В vércsoportnak bizonyult. A dél-amerikai indiánoknál ezzel szemben a 0 vércsoport 97-99%-ban dominál, és alig fordul elő az A és B. Csak az Rh gén gyakorisága áll közelebb az amerikai indiánokéhoz, ami nem perdöntő, hiszen mind a polinézek, mind az indiánok nagy valószínűséggel egyaránt a kelet-ázsiai génközpontból erednek. 118