Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 14. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2005)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Krizsán László: A halmok üzenete - Első tudományos kutatás Érd-Százhalom térségében 1847-ben

etnikumhoz tartoztak. Új bevándorlók voltak, gyökértelenek új hazájukban és lakóhelyükön. A múlt emlékei azonban erősen éltek még az itt maradr és a hódítók által sokszorosan megtizedelt lakosságban és nem szórták ki emlékezetükből a hajdani településre vonatkozó hagyományokat. A népi emlékezés bámulatos megnyilvánulása ez, amely reprezentálja a néphagyományok történelmi forrásértékét és erejét, amely még idegen nyelvi- és etnikumi közegben is képes a "nemzeti" hagyományok megőrzésére. Mert, honnan tudhatott volna Potentiana nevéről és létéről az Érd-Százhalom vidékén otthont kereső délszláv, tót, vagy német telepes a XVIII. század elején, amikor a Potentiana nevet tartalmazó krónikát csak a század végén olvashatta a latinul is értő művelt személy? De az érdi-százhalmi analfabéta telepesek már évtizedekkel a Kézai-krónika megjelenése előtt használták e helységnevet. Ismeretük, helynév "készletük" forrása kizárólag a népi emlékezés lehetett! E helyütt megismételhetjük a történész Eckhardt Sándor kérdését: "mi módon juthatott a XIII. századi magyar író tudomására, hogy hajdan ilyen város is volt Pannóniában?' Megtoldhatjuk a kérdést azzal, hogy az analfabéta, műveletlen bevándorlók miként szereztek tudomást, sok száz évvel később, Potentiana létezéséről? A válasz egyszerű, meggyőző és világos: a néphagyományból, a népi emlékezésből! A hajdani Potentiana létét vagy mondabeli voltát hangoztató vitának létezik egy koronaranúja is. Ez a tanú is megszólal, mint a határjáráskor "meghiteltetett" vallomástevők. Tanúsága azonban - mint a koronatanuké általában - megfellebbezhetetlen. A tanú voltaképp egy térkép.

18 A Királyi Kamara térképésze, Bulla Antal készítette 1768-ban, a terület akkori birtokosa, Rudnyánszky József megrendelésére. A térkép pontosan megjelöli a Batta, alias Százhalmi határ északkeleti részén, a Duna partján Potentiana helyét. A felirat: "Vallum Potentianae" és a térkép rajza azt is bizonyítja, hogy a XVIII. század közepén a hajdani település védőfalai még ábrázolható állapotban léteztek és, hogy a határjárások alkalmával szóban tett vallomások Potentia nevéről és helyéről hitelesek! A Luczenbacher-féle expedíció eredményei között hasonlóan kiemelkedő teljesítmény a halmok számbavétele. Az expedíció tagjai Varsány János térképész-mérnök irányításával elkészítették az első leltárt a halmokról. A domborzati halomleltár feltétele minden kutatóműveletnek. Az 1847-es expedíció alkalmával készített halomleltár annyira teljes és megbízható, hogy a jelenkori régészeti kutatásokhoz nélkülözhetetlen alapul, a légi felvételekhez pedig összehasonlítási adatként szolgál mindmáig.

19 E halomleltár felhasználásával lehetővé vált a feltalált tárgyi emlékek jelzettel történő ellátása és azonosítása. "Varsány János (1847.) máj. 25. végezte a'helyrajzot, mellyen mind oldalvást, mind felülről 122 halom látható különféle nagyságban; a ' nagyobbak 2-3 ölnyi, a legnagyobbak pedig 5 ölnyi magasságúak. Földszinti átmérőjük magasságuk szerint változó, 's az, általában 10 ölre, de a' legnagyobbaké szinte 30 ölre terjed. Hajdan sokkal több halom lehetett az ott elvonuló római útig és hihetőleg azon túl is elszórva; de szántás által már sok elenyészett. "

20 A kutatók idejük többségét a domborzat pontos megjelölésére és a felszínen fellelhető tárgyak összegyűjtésére fordították. A halmok belső kutatására anyagi korlátok miatt csupán kevés időt fordítottak. Mintegy kísérleti jelleggel "lékelték meg" a Varsányféle rajzon a 30-as, 40-es, 29-es és a 73-as számmal jelölt halmokat. A kísérletinek mondható feltárás a vártnál gazdagabb leletanyagot hozott felszínre, melyekről Varsány János mérnök szakszerű, a fényképpel vetekedő minőségű ábrázolást készített. A feltárások kétségtelenné tették, hogy olyan leletanyagról van szó, amelyet - későbbi rendszerezés során - a hallstatti fogalomkörbe kell utalni. Tehát: az 1847. évi Luczenbacher-féle expedíció, szinte egyidőben a "hallstatti kultúra" terminológiai megjelenésével, az első értékelhető leletanyagot szolgáltatta e történelmi korszak fogalmi és tartalmi meghatározásához, amely rendkívül jelentős e kultúrkör közép-európai elterjedtségének rögzítéséhez is. Az érdi-százhalmi expedíció első, csaknem egy hónapot felölelő időszakát Luczenbacher János és munkatársai afféle előmunkálatnak tekintették, egy később, nagyobb anyagi erőkkel végrehajtható kutatáshoz. E nagyobb, immár a halomleltár alapján tervezhető tudományos vállalkozásta azonban - az események alakulása folytán - a kutató életében nem kerülhetett sor. A halmok, melyek 1847-ben először küldtek üzenetet a múltról, ezután hosszú ideig hallgattak. Az első érdi-százhalmi kapavágás után pontosan fél évszázaddal a neves régész, Hampel József még mindig csak azt állapíthatta meg, hogy "... a halom alá temetést eddig kevés helyen lehetett alaposan megfigyelni... "

21 Luczenbacher János az általa kezdeményezett halomsír feltárásokat - még kezdeti stádiumaiban is - olyannyira jelentősnek és saját tudományos életpályájára