Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 14. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2005)

MÚZEUMI HÍRADÓ - Donkóné Simon Judit a Tamási Áron díj kitüntetettje (Pálfy G. István)

DONKÓNÉ SIMON JUDIT A TAMÁSI ÁRON DÍJ KITÜNTETETTJE

1 Hazára lelni sem könnyű, hazát teremteni azonban még nehezebb. És a legnehezebb ott, ahol az anyanyelvemen beszélnek, mégis van valami magyarázhatatlan távolság köztem és a hozzám beszélők között. Kicsi távolságot legyőzni: - huszadik század végi, huszonegyedik század eleji életünknek talán ez a legnagyobb feladványa. Most egy olyan asszonyt ünneplünk, akinek ez sikerült. Minden tettével minden nap legyőzött egy kicsi távolságot, mert nem csak ő idomult a befogadó közeghez, hanem új hazájába elhozta a régi hazáját. Új otthonának rábízott vagy rá hallgató gyermekeit és felnőttjeit elvitte a szülőföldjére. Mint a gyümölcsoltó fát a fába, ő hazát oltott a hazába. Donkóné Simon Judit (Hancsovszki János felvétele) Erdélyből, Marosszékről jött. A székesfőváros közelében, Érden települt le. Fiatalon jött át - nem illik megmondanom, hány évtizede - amikor még lehetősége volt, hogy a múltból mindent elfelejtsen. És semmit nem felejtett el. Az iskola, ahol tanított, Körösi Csorna Sándor nevét vette fel. A tanítványok és a tanártársak többszörösen is bejárták vele Erdélyt és a Partiumot, bejárták a Csángóföldet. Gyűjtő és szerkesztői munkájának eredményeképpen példaadó kötetek születtek az utak nyomán. Erdélyi újságok, kiváló újságírók és szellemi emberek, az erdélyi magyarság megbecsült szószólói tartják tiszteletben ezt a munkásságot. Érdnek nem voltak ilyen hagyományai. Donkóné Simon Judit teremtett hagyományokat. Tanárként, előadóművészként - és csodálatos ihletettséggel a Székely Versmondó Kör létrehozójaként. Érd szellemi mindennapjaiba beleszövődött az erdélyi gondolkodás, feltámadt a bukovinai székely hagyomány, mert van valaki, aki összefogja azt a néhány embert, akinek a múltjában, a családjában vagy a rokonszenveiben ott rezeg a nemzeti létnek a rügyfakasztó igyekezete. Egy erdélyi újságíró nemrégiben százezres lélekszámúnak írta le Érdet. Rögtön azután, hogy a Székelyföldön találkozott Donkóné Simon Judittal. A cikkíró nyilván nem tudta elképzelni, hogy ilyen lélek ennél kisebb helyről is jöhet. Jelképes értelműnek látom ezt a kedves nagyítást. Visszaigazolása az eddigi életnek. Annak, hogy hazába hazát lehet oltani. Donkóné Simon Judit benne van Böjté Csaba testvérünk erdélyi, csángóföldi gyermekmentő missziójában. Önkormányzati képviselőként is testvéri kapcsolatokat épít. Például Szászrégenben személyesen is ott volt annak a határozatnak a születésekor, amely határozat testvérvárossá tette Érdet és Szászrégent. Országgyűlési képviselői megmérettetésekben is részt vett. Soha semmilyen kihívás elől nem bújt el. Az iskola, amelyben tanított, hagyományokat éltető képzőművészek kiállítási otthonává vált. Érdemei ott vannak az érdi földrajzi múzeum fönntartásában. Hangján megszólalt és megszólal az erdélyi és a határokon túli magyar irodalom minden érvényes alkotása. Ez a költészet, ez az irodalom könyveiben is hétköznapi közelségben él. A Tamási Áron díjat tények és teljesítmények igazolják vissza. De az indoklásoknak, magyarázatoknak van ennél líraibb magaslata is. Donkóné Simon Judit azok közé tartozik, akik Tamási sorsmélységú gondolatát nem a ködös homályba utalják. Sokan mondják, sokan ismételgetik: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. De kevesen vannak, akik úgy élnek, hogy az életükkel megmutatják: hol van az a valahol. Donkóné Simon Judit tudja, hogy az otthon a másik ember. Az ő értelmezésében nem csupán egyetlen ember, hanem azoknak az embereknek a közössége, akik egy nagyon más dallamokra hangolt világban meg akarják őrizni, és át akarják örökíteni a nemzet nagyjainak igazi hangját. Tamási Áronhoz visz vissza ez a gondolkodás. Érden valóban azt látjuk megvalósulni, ami az egyik legszebb Tamási-gondolatban így hangzik: a madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok kötelessége. Ehhez a kötelességvállaláshoz kívánunk további erőt Donkóné Simon Juditnak, és kívánjuk hozzá a Tamásilátta madár szabadságát. Pálfy G. István 'A köszöntés a Tamási Áron díj átadásakor hangzott el 2005- november 2-án az Országos Széchenyi Könyvtárban