Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 14. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2005)

ÉRTEKEZÉSEK - Uhrin Gábor: Érd és környéke növényföldrajza és növénytársulásai

tult, vagy zavart lejtőlösz formájában maradt meg. Ezen fátlan-füves vegetáció alakult ki. A folyók árterületén (Duna, Benta) lerakott öntéstalajok találhatók, az ármentesített területeken talaj fejlődésük kezdetén állnak. A kiáradó Duna évről-évre termékeny, humuszban gazdag iszappal borítja be a hullámteret, míg a Benta a többszöri szabályozás és vízszintsüllyesztés következtében erre már nem képes. Egykori igen sok kavicsot tartalmazó iszapos üledékei most válnak talajjá. A vízjárta területeken (Bara- és Sulák-patak rétje) tömöttebb, magas humusz tartalmú, sötétebb színű réti talaj alakult ki. A vízrendezések, az erőteljes lecsapolások következtében a tavaszi, kora nyári vízbőséget vízhiány váltja fel. Növényvilága és talaja átalakulóban van. Helyenként megindult a szikesedés. Az ember hatása a növényzetre Az igen kedvező földrajzi fekvés és környezeti adottságok következtében az ember hamar megtelepedett a védett délies völgyekben és a makro klimatikus változásokkal együtt alakította a táj növényzetének arculatát. Az utolsó jégkorszak (Würm) embere még erdei fenyővel (Pinus silvestris) borított völgyekben ősállatokra vadászott. Az éghajlati viszonyok a mai tajgára voltak jellemzőek. A hegytetőket valószínűleg hűvös, száraz sztyepp borította, a lombos fák teljesen hiányoztak. Ezt bizonyítják Gáboriné Csánk Vera 1963-64ben végzett ásatásai a Fundoklia-völgy őskori vadásztelepén. A jégkorszakot lassú felmelegedés követte fenyő-nyír korszakban ie. 12000-8000-ig, amikor megjelentek a lombos fák a nyír (Betula pendula) a fűz (Salix) és az éger (Alnus glutinosa). A további éghajlatváltozások, a melegedés hozták létre a mogyoró-korszakot ie. 8000-5000 között. A száraz pusztai klímán kialakult az alföldi sztyepp és a vízfolyások mentén a ligeterdők, a fenyvesek teljesen eltűntek. A tölgy-korszak idején ie. 5000-2500 között, az emelkedő csapadék mennyiség következtében záródtak a tölgyerdők. Az alacsonyabb térszíneken a tölgyhöz, cser (Quercus cerris), szil (Ulmus), kőris (Fraxinus) és juhar (Acer) társult. A bükk I. korszakban ie. 2500800 tovább emelkedett a csapadék mennyisége és csökkent a hőmérséklet. A tölgy visszaszorult, helyét átvette a bükk (Fagus silvatica). Jellemzőek a lápképződmények és a tőzegfelhalmozódás. A Benta-patak mellett több tőzegbánya működött az elmúlt évtizedekben. Ebben a korban élt a Vatya-kultúra embere (ie. 1600), akinek nyomait több helyen megtalálták a régészek. Az I. évezred közepén illír népcsoportok telepedtek meg. A régészeti feltárásokból tudjuk, hogy a halottaik fölé hatalmas földhalmokat emelő ún. Hallstatti kultúra (ie. 650-550) vezetői nyugszanak a hazánkban páratlan, és Európában is ritka halomsírmező alatt. Ma épp ezeken az emberkéz alkotta képződményeken élnek a pusztai vegetációk utolsó maradványai. A bükk II. korszakban ie. 800-tól befejeződött a lehűlés a klíma szárazabb lett. Ennek következtében a bükk visszahúzódott a magasabb térszínekre. A déli löszös területeken kialakultak a tatárjuharos lösztölgyesek. Mára a klimatikus változások helyébe az emberi tevékenység lépett. A történelem viharaiban a hadászat céljaira irtották az erdőket, a békésebb években a szántóföldek növelésére törték fel a sztyeppékét. Napjainkban természetes növénytakarót sehol sem találunk. Tenyérnyi maradványaik visszahúzódtak a szántóföldi növénytermesztésre alkalmatlan helyekre, a mészkőplatókra, aszó- és folyóvölgyekbe, a Sánchegy földhalmaira. A növénytani kutatásoknak ezek a legfontosabb és a legértékesebb területei. Növénytársulások /. Fűz-nyár ligeterdők (Salicetum albe-fragilis) Az Alföld (Eupannonicum) edafikus fás növénytársulása. Létét a Duna rendszeres áradásainak köszönheti, az érdi szigetre jellemző növénytársulás. A mederszabályozások és a gátépítés (1942) miatt a hullámtérre szorult vissza. A mintegy Margitsziget nagyságú területet keletről a Duna határolja, amely árvizeivel évente többször is elárasztja. Nyugatról az egykori folyóág feltöltődött maradványa és a már említett hatalmas gátív a határa. Tulajdonképpen az egykori ártér az Erdi-öblözet gáton belüli része a mai hullámtér. Ma teljes mértékben mesterséges életközösségnek tekinthető, hiszen 20-30 évenként tarvágással értékesítik faanyagát. A legfőbb gazdasági érdek a papírnyár termelésével a maximális termőerdő kihasználása. A rendkívül gyorsan fejlődő nyárfa 20 évenként vágáséretté fejlődik. Az 1990-es években letermelt, majd újratelepített nyárfaerdő mára nagyon szép erdővé fejlődött. A sziget a Duna áradásai következtében, rendszeresen vízborított terület, ezért az emberi beavatkozások ellenére, hamar természetes formát mutat. A felszín pár dm-es szintkülönbségei, a vízborítás időtartama meghatározza a kialakult növénytársulásokat.