Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 14. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2005)

ÉRTEKEZÉSEK - Tóth Csaba - Gyuric Ferenc: Mendöl Tibor és kortársai az Eötvös József Kollégiumban

az, aki felhívta Teleki figyelmét a tehetséges ifjúra, másrészt az ő hathatós támogatása is kellett ahhoz, hogy Mendöl az 1924/25. tanévben tanulmányutat tehessen a bécsi egyetemen. Mendöl 7 ibor egyetemi tanulmányainak kulcsfontosságú állomása volt a Bécsben, a Collegium Hungaricum berkein belül eltöltött két félév, amely alapvetően megváltoztatta a fiatal egyetemista tudományos gondolkodását, földrajzi szemléletét (2. ábra). Közismert, hogy Mendöl Cholnoky tanítványa volt, földrajzos tantárgyainak többségét az eredetileg hidrológus végzettségű professzor tartotta, aki az oktatás során a természetföldrajzot helyezte előtérbe, és általában a természet oldaláról közelített a geográfia társadalmi vonatkozásaihoz is. Minden arra mutat, hogy a fiatal hallgató nem tudta teljes mértékben kielégíteni gazdaságföldrajzi érdeklődését, amely témának már egészen ifjú korától megkülönböztetett figyelmet szentelt. Bécsben más oktatási rendszer, más kulturális légkör, más tudományos szemlélet fogadta, s az új közeg igazi táptalajául szolgált Mendöl terveinek. A neves Oberhummer professzor szemináriumai keretében ugyanis alkalma nyílt megismerkedni a gazdaságföldrajz, népességföldrajz korszerű irányzataival, ismeretanyagával, sőt a professzor kutatócsoportjának munkájában is tevékenyen részt vehetett. Természetesen, akárcsak gimnáziumi és korábbi egyetemi éveiben, az osztrák fővárosban is a legmagasabb minősítéssel ismerték el teljesítményét. Bartoniek Gézának, a Collegium már bemutatott igazgatójának részletesen beszámolt leveleiben a bécsi tapasztalatokról, mely jelzi a fennálló szoros kötődést igazgató és diák, illetve hallgató és Collegium között. Ennek eklatáns példája az is, hogy Bartoniek saját nevére felvett hitellel támogatta a külföldi ösztöndíjon lévő Mendöl Tibort és Bulla Bélát. A levelekből egyértelműen fény derül Mendöl szakmai célkitűzéseire, melyek az ösztöndíj folyamán érlelődtek meg benne; ". ..az idén itt főleg településföldrajzi a munkaprogramm és épen ez a geográfiának az az ága, amellyel legszívesebben foglalkozom. " Tehát a településföldrajzi gondolat már nagyon hamar, 20 éves korában megjelent Mendöl Tibornál. Itt teszi az első írásos említést arról, hogy melyik az a tudományág és kutatói út, amely fiatalon a szeme előtt lebegett. Erről részletesebben is értekezik Mendöl: "

[Oberhummer professzor úrralj abban is megállapodtunk, hogy az Alföld településgeografiája köréből fogok dolgozatot készíteni, felhasználva azt az anyagot, amelyet a nyár folyamán Szarvas környékén gyűjtöttem. "Mendöl Tibor, a békési rónaság szülötte számára már ekkor központi kérdéskörként sejlett fel az Alföld-problematika: a mezővárosok és tanyák társadalmának természeti tájba illesztett vizsgálata felé fordult. Ezen belül otthonának, Szarvasnak és környékének geográfiai szempontú bemutatását tűzte ki először célul, amivel egy nagyszabású, közel négy éves kutatómunka vette kezdetét, és tetőződött később be 1928-as doktori disszertációjában. Visszatérve a Collegiumba nagy lendülettel vetette bele magát az emberföldrajzi gyűjtőmunkába, azonban 1926 októberében súlyos csapás érte magánéletében: váratlanul, 51 éves korában meghalt édesapja, amely komoly érzelmi törést jelentett a fiatal egyetemista számára: "...apám halála nemcsak mélyen megrendített, hanem annak is tudatára ébresztett, hogy számos más fiatalhoz viszonyítva milyen sima volt eddig az életem; viszont most, ugyanezekhez a kortársaimhoz képest mennyire gyámoltalan vagyok. " Ezután özvegy édesanyja gyermekeivel Pestre költözött, miáltal Mendöl Szarvassal való rendszeres kapcsolata megszűnt, csupán a kutatómunka, terepmunka miatt kereste fel alkalmanként gyermekkorának színterét. A Collegiumban viszont ekkora már megbecsült tagjává lett egy építő szellemi közösségnek, talán nem túlzás azt állítani, hogy a szakkollégiumban nevelődött ki ugyanis a két világháború közötti magyar tudós-tanár értelmiség elit-garnitúrájának gerince, s ennek egy késői hullámába illeszkedett bele a húszas években a földtudományok collegiumi fénykora is, hiszen egy műhelyben kutatott-gondolkodott például Mendöl, Bulla és Kádár is a húszas évek közepén. Mit jelentett ekkoriban collegistának lenni? Az Eötvös-collegista létnek a két világégés között voltak bizonyos karakterisztikus ismérvei. Közéjük tartozik az a francia mintájú liberális szellemiség, amely minden hallgató számára biztosította gondolatai szabad és egyéni érvényesülését, ám a felszínes, tekintélyelvű vagy politikai nyomásnak engedő tudománnyal szemben mindig éles és nyílt kritikai magatartás jellemezte a collegiumi attitűdöt. Az intézmény egyedülálló erénye, hogy a legkülönbözőbb érdeklődéssel, műveltségi körrel, származással bíró hallgatók alma matereként funkcionált. Ilyen körben könnyűszerrel találkozhattak, ütközhettek az eltérő nézőpontok, vélemények, és ideális terep adódott az intellektuális vitáknak, az interdiszciplináris eszmecseréknek. Az elmondottakra gyakorlatilag rímel Mendöl Tibor önéletrajzi visszaemlékezése a számára oly kedves szakkollégiumi évekkel kapcsolatban: "Az ottani élet, a folytonos érintkezés a legkülönbözőbb érdeklődésű és többnyire valamilyen irányban tehetséges hasonlókorú fiatalokkal, kétségte-