Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 13. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1994)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Deák Antal András: L. F. Marsigli Duna-monográfiájának eredettörténete
ekkor fogalmazták a kettejük között létrejött, a „Danubius" ábráinak rézbe metszésére vonatkozó alábbi német nyelvű szerződést [21]: „Ma, 1702. július 21-én az alulírottak között a következő szerződés köttetett: Eléíször: Ami még a Dunáról szóló műnek a róimai emlékeket tartalmazó részéből hiányzik. Elmart úr a lehető legrövidebb idő alatt elkészíti. Ennek fejében Marsigli generális úr őexcellenciájától munkadíjul és a rézlemezek költségeire 327 florénát, továbbá azért, hogy a geográfiai kötetet szöveg nélkül elkészíti, munkadíjul és rézlemezekre 650 florénát, a madarakról szó>ló kötet után és a rézlemezekre pedig 826 florénát kap. Ez összesen 1803 floréna. (L.S.) Luigi Ferd. Marsigli (L.S.) Georg Christoph. Eimart" A szerződéshez csatolva Eimarttól a kifizetett összegekről kimutatást találtam, melyből jól nyomon lehet követni a vállalt feladat elvégzésének folyamatát és módját. Eszerint Eimart 1702. július 21. és 1703. január 30. közötti időben négy alkalommal kapott pénzt - összesen 720 florénát - , melyből egy bizonyos Schoeder [20] nevű úrnak és Müllernek szeptember 4-én 30-30, október 16-án 60-30, 1703. január 30-án 60-50 florénát fizetett ki. Ugyanezen iratok társaságában bukkantam egy 10x15 cm-es papírdarabkán valószínűleg Marsigli feljegyzésére, mely „azon dolgok felsorolása, amiket GC. Eimartnak el kellett végeznie, és a rézlemezekre, valamint a munkadíj fejében kifizetett összegekről kimutatás". Ebből kiderül, hogy Marsigli által kifizetett 1803 floréna nem volt elég ahhoz, hogy a madarakról és a római emlékekről szóló köteteket befejezzék, ezek teljes elkészítéséhez még 740 flórénára volt szükség. Eimart leveleiben egyébként a metszetek elkészítésének gondjai mellett szó esik beszerzendő Durer festményekről, szakkönyvekről, bibliográfiákról és a csillagászati helymeghatározás módszertani kérdéseiről is. Eimart, de Müller és Trionfetti is megemlíti, hogy az ásványokról szóló kötet ábráit nem Nürnbergben, miként a többit, hanem Bolognában vésték rézbe [21]. Aug. Chr. FLEISCHMANN [22] is dolgozott a művön - őt Müller és Eimart a feliratok vésnökeként említi meg [23]. Az elmondottak újabb konkrét adatokat szolJ. Chr. Müller által rajzolt Marsigli-térkép a Szigetközről