Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 12. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1993)

ÉRTEKEZÉSEK - Bakó Botond: Fenichel Sámuel életútja és emlékei Nagyenyeden

meg a Romániai Magyar Szóban (GYŐRF1 1993). A jelen tanulmány szerzője május 12-én az összegyűjtőit anyagok alapján a nagyenyedi közönség számára előadást tartott a kollégiumban a Fenichel életműről, amit múzeumi látogatás követett. Fbből az alkalomból a néprajzi anyag kishányadát (10 db Fenichel által gyűjtött tárgyat) a Történelmi Múzeumból átszállították a kollégiumba és olt kiállították. Ezeket az értékes tárgyakat 1962 óta nem láthatta a nyilvánosság. Május 24-én az előadás - kívánságra - a tanulóifjúság és a tantestület érdeklődő tagjai előtt is elhangzott. Ez alkalommal írásos dokumentumok másolatai is bemutatásra kerültek.

1

' Bakó Botond a nagyenyedi Bethlen Kollégium lanára 3025 Aiud Str. Sergent Halegan Bloc. 1.3. ap.l2 ROMANIA A szerző ezúton mond köszönetei azoknak a személyeknek, akik adatok közlésével segítették a fenti tanulmány elkészítését: Császár Gyula ny. mérnök, a Bethlen Véndiák Társaság elnöke Győrfi Dénes, a Bethlen Dokumentációs Könyvtár igazgatója Herta Ana, a Természettudományi Múzeum igazgatónője l.őrincz László ny. muzeológus Simon Lajosné Szatlunáry Ilona, 83 éves nyugdíjas, a Fenichel család jó ismerője Szász Árpád, a Kollégium ny. tanára Szász Csaba ref. segédlelkész Takács Matild, a Történelmi Múzeum igazgatónője A SZERKESZTŐ JEGYZETEI 1. Fenichel születési éve nem kellően tisztázott. BALOGIIJ. és AI.l.ODlATORIS I. (1972) szerint Fenichel Sámuel 1867-ben született. Ez az évszám szerepel Port Moresbyben az egyetem falán levő emléktáblán is (BALÁZS 1991). Az erdélyi forrásművek ben mindenhol az 1868-as dátum olvasható. Ezt erősítik meg a Bethlen Kollégium értesítői is, legfeljebb a születési napban vannak eltérések (aug. 28. és aug. 20.1. A kérdést eldöntlietnéa nagyenyedi izraelita hitközség korabeli anyakönyve, azonban azt a hitközség egyéb irataival - a szerző közlése szerint - a hatóságok elszállították Gyulafehérvárra, és eddig nem sikerült beletekinteni. 2. A Fenichel családnév eredete bizonytalan. F.gyik feltevés szerint lehetséges, hogy a napóleoni háború idején a francia Klszászból kendtek Magyarországra a Fenichelek elődei (BALOGH 1980). Ott ina is számos Fenichel él, nevüket franciásan „feniselnek" ejtik. Bemard Le Calloc'h (Paris) feltevése szerint az erdélyi Fenichelek valószínűleg Galíciából szánnaznak. Tény, hogy sok országban élnek Fenichel nevüek Lengyel országi öl Izraelig. 3. Neve az irodalomban általában Herepei formában szerepel. Az „y" végződésű névírást a többször idézett fő művének címoldaláról vettük (HEREPËY 19011. 4. Fenichel naplót készített a Bukarestbe vivő útjáról, amely kéziratban maradt fenn és a Debreceni Néprajzi Intézetben található (BODROGI 1954., 11. számú lábjegyzet). Címe: „Gyalog utam Nagy Enyedlöl Bukarestig. 1888. július 8-20-ig. írta Fenichel Sámuel Múzeum praeparálor". A naplót számos eredeti levéllel együtt a II. világháború utáni években Fenichel András adta ál az akkor még Kolozsváron dolgozó dr. Gunda Béla etnográfusnak, és így került az a debreceni egyetem néprajzi archívumába. (Lőrincz ljiszló írásbeli közlése.) 5. Magyarosan: Adamkliszi. Dobrudzsai kisközség, melynek határában a római császárkorból, Traianus idejéből szárnazó, domborműves rajzokkal ékesített emlékműre bukkantak. Magyar ismertetői: Finály 0. és Téglás G. (Arch. Én. 1897. és 1904.). 6. BODROGI (1954) kétségbe vonja, hogy Grubauer gazdag ember lett volna, mint ahogy azt ÁCS (1940) állította, s tőle sok más író átvette. Nincs bizonyíték Ácsnak arra az állítására sem, hogy Grubauer 200 000 márkát szánt volna az expedícióra. Grubauer I'enichelhez intézett leveleiben - melyek szintén a Debrecaii Néprajzi Intézetbe kerültek nem fordul elő ilyen összeg. Grubauer még az 1200 márkás útiköltséget is sokai loi ta! 7. Veni, vidi, vici (latin): jöttem, láttam, győztem; Julius caesamak tulajdonított mondás. 8. Fenichel halálának okát a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában (EA) őrzött dokumeiilumok nem egyértelműen közlik. A szingapúri osztrák-magyar koncul az 1893. okt. 18-i hivatalos levelében „umbilischer Magengeschwür" (gyomorfekély?) szerepel (EA 2974/49). A trópusi betegségekben jártas missziós orvos, Frobemus doktor az 1894. márc. 15-i levelében (EA 2974/53) maláriát említ. Ismerve a körülményeket, s hogy előtte Fenichel leveleiben már többször említette, hogy könnyebb maláriás lázon esett át, a halálának oka nagy valószínűséggel a maiária (BODROGI 1954). 9. Fenichel az 1892. okt. 18-án kelt, Bonguból Ilerepey Károlynak küldölt levelében azt írta, hogy etnográfiai gyűjteménye „nagyon közel áll a 10 000 számhoz". Ezzel szemben a hagyaiékál gondozó német Neu Guinea Compagnie által - a berlini Königliche Museum für Völkerkunde útján - hazajuttatott küldeményben csak kb. 3000 tétel volt. Idehaza felmerült a gyanú, hogy a gyűjtemény egy része elveszett vagy eltulajdonították. Fjz ügyben a minisztérium megbízásától Jankó János több ízben is járt Berlinben, de nem sok eredménnyel. A gyanakvást később Bíró Lajos oszlatta el, aki a helyszínen járva ellenőrizhette a hagyatékkal kapcsolatos eljárást (BODROGI 1954). A 10 000-es szám Fenichel részéről valószínűleg csak egy hirtelen iKlavetett megjegyzés volt a gyűjtemény nagyságrendjének érzékeltetésére. - Egyébkén! a hazaküldött anyag, mint jogos örököst, Sámuel édesapját, a nagyenyedi Fenichel Jakabot illette meg, tőle vásárolta meg a gyűjteményi a Magyar Nemzeti Múzeum 10 000 márkáért. Az etnográfiai anyag a Néprajzi Múzeumba került, ahol leltárba vélték, de nem készült róla olyan részletes, publikált leírójegyzék, mint később Bíró Lajos gyűjteményéről, libben bizonyára közrejátszott az, hogy a gyűjtő halála után számos tárgyra vonatkozóan hiányoztak a pontos leíráshoz szükséges szakmai adatok (a gyűjtés helye, ideje stb.). 10. Míg Fenichel etnológiai gyűjteménye a Néprajzi Múzeumban biztonságosan megőrződött, az állattani anyag egy része sajnos elpusztult. Dr. Merkl Ottó (Természettudományi Múzeum Állattára) közlése szerint a Fenichel által gyűjtött és preparált új-guineai madarak az 1956-os események idején az utolsó szálig elégtek. Megmaradt viszont az emlősgyűjteményben két erszényes faj, egy cukormókus és egy kis kenguru kitömölt példánya. (Az utóbbi jelenleg a Magyar Földrajzi Múzeumban látható:Thylogale browni = Brown kengunija.) Rovarpéldányok is vannak, ezeken azonban Fenichel nem tűntette fel a pontos lelőhelyet, így csak sejthetjük Fenichel leveleiből, hogy Stephansort környékéről származnak. A rovaranyag - hasonlóan bárki más anyagához - szét van terítve a múzeum gyűjteményeiben rendszertani szempontok szerint. Kaszab Zoltán foglalkozott egyik korai munkájában - Bíró l.ajos gyűjtései melleit - a Fenicheltől származó példányokkal (KASZAB 19391. BALOGH J. - ALLODIATORIS I. (1972) szerint a hazaküldött gyűjteményben 4000 lepke (Lepi dopt era), 2000 bogár (Coleplera) és kb. 15-20 000 puhatestű volt. Merkl Ottó szerint „ennek a szerény anyagnak nagy a tudománytörténeti jelentősége, hiszen ezek az első állatok, melyekel magyar ember gyűjtött ÚjGuineában." (A szerkesztőhöz intézeti 1993. ápr. 6-i leveléből.) ILA szerző dolgozatában részletesen ismerteti a gyűjteményt, de helyszűke miatt itt nem közölhetjük. Az érdeklődő szakemberek a kéziratot megtekinthetik a Magyar Földrajzi Múzeum archívumában. 12. A szerző felsorolja valamennyi fajt tudományos nevükön, de terjedelmi ok miatt a közlésből kimaradt. A kézirat szintén megtalálható az MFMben. 13. Fenichel Sámuelnek nem adatott meg, ami Bíró Lajosnak, hogy hazaiéne - ha mellőzöttsége miatt megkésve is - sajtó alá rendezze úii jegyzeteit, beszámoló írásait. A tudományért életét áldozó Fenichel esetében az utókor kötelessége ezt megtenni. Az ő hazaküldött leveleiből is kikerekedne egy rövid, de tartalmas életirat, amely könyv alakban közreadva, Új-Guinea Körösi Csornájának bemutatásával, példaképet nyújtana a ma ifjúságának.