Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 12. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1993)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Szilágyi Ferenc: A tudós és az ember: a Csorna-jelenség a nemzettudatban

Körösi Csorna halálának 150. évfordulója alkalmából készüli művészi fametszet. Torrá Vilmos alkotása Vollak nagy utazó nyelvtudósaink kívüle is: Keguly Antal, Vámbéry Armin, Pá pa y József, akik félig-meddig az ő nyomdokain indultak Keletre a magyarság bölcsőhelyéi fölkutatni, s mégis megmaradtak többé-kevésbé a maguk szűkebb szaktudományán belül. Körösi Csorna Sándori azonban egyik legkilünőbb s legtermékenyebb mai kutatója, a francia Bemard Le Calloc'h megfogalmazása szerint, - s ebben talán nincs is semmi túlzás szülőhazájában „nemzeti hősként tisztelik", vagyis régóta túllépett a szaktudomány tcrülelén, talán mióta Eötvös József híres emlékbeszédének szavai fölhagzottak a Magyar Tudós Társaságban - „Körösi szerette hazáját, lángolón, mint kevesen, önösség nélkül, mint tán senki e világon" (SZILÁGYI F. 1966). - S mióta Jókai az És mégis mozog a föld Barkó Páljában megrajzolta alakmását, a hűség, az állhatatosság, a honszeretet hősét: „Mózes, ki rabnépének a szabadság Kanahánját keresi: egy őrült, kinek lébolyodása tudomány; egy próféta, kit az Úr kettős tüzesnyelvei megszálltak..." (SZILÁGYI F. 1966). S a legnagyobb magyar is fölismerte a szaktudós tiszteletet parancsoló tekintélye mellett az. életében rejtőző nagy üzenetet, mikor ezt vésette a dardzsilingi sírt ábrázoló kis festmény köré, mintegy végrendeletül szánva döblingi magány ban a Magyar Tudós Társaságnak, a magyar szellet életnek: „Az itt ábrázod sírkő nyugszik hamvain. B Társaság emelte tudományos érdemeiért. Nem mag helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem tömctetlt honszeretet, zarándoki önmegtagadás, és vas akarat (SZILÁGYI F. 1966). S ha csak e sorokat pattantotta volna ki a Dardzsilin ben megpihent vándor, ez sem volt kevés. De krőzusi! kincset hagyott. Itthon, ahogy nagy földije, a bujdosásba kényszert székelyföldi Mikes Kelemen, nem csak saját műveiv halolt. Az ő „pamasszusi utazása" a regényíró Eötv< József akadémiai emlékbeszédével s Kemény Zsigmor nekrológjával kezdődölt, s folytatódott Jókai És még mozog a Jöld-jbn s Juhász Gyula, Áprily Lajos versei Kodolányi János, Féja Géza emlékezésein át Magya Lajos poémájáig. Farkas Árpád. Király László, Sül András izzó mai lírájáig. Mert a honkereső elvágyódáson túl valami oly. fogalmazott meg az életével, ami örökké időszerű: ; egyetemesség igényéi s álmát, amelyei a maga legsajátc sabban magyar célját, útját követve ért el. S ebben csa a legnagyobbjainkhoz: a Világszabadság költőjéhez s Mikrokozmosz zeneköltőjéhez mérhető, aki TÖrökoi szagban kutatta a magyar zene ősi nyomait, s a legnyi galibb nyugaton, a kihalt indiánok földjén fejezte b éleiét. A Julianus barát írója. Kodolányi János ugyan egye len útként - kiút ként - a Keletet nevezte meg Kőrö: Csorna életének nagy tanulságát keresve, de nem valan regényes délibábkergelésből, hanem a Kelet ősi. mél vallásosságára, gyermeki őszinteségére, tisztaságára, bt csülelességére. egyenességére gondolva, szemben a elüzleticsedetl, elanyagiasodotl, „racionalista" és kép mulató nyugati civilizációval. Voltaképp számára ser földrajzi irányt jelentett, mikor keletet mondott, haner a „Fölfelé"-!: a szellem, az erkölcs, az emberi nagysá Mount Everestjei, Kancsendzöngái felé: „realitásérzék Körösi Csornának éppen úgy nem volt, mint Jul ianusnak mint Petőfinek, Széchenyinek, vagy akár Kossuthnak Azonban ezúttal is az álom bizonyult reálisnak é ésszerűnek. Nem mintha a tibeti szótár és nyelvtan nélkü mi magyarok csonkábbak volnánk egyetlen porcikáva is. hanem azért, mert Körösi Csornának a tibeti álmodó nak és a japáni templomokban trónoló szentnek siketül megmutatnia a mai nemzedék számára az egyetlen utat Keretet..." (KODOLÁNYI J. 1944). Az igaz, hogy Csom; Sándor vonakodott a nyugati, a göltingeni úttól, s azt i tudjuk, hogy igyekezett onnan minél előbb továbbjutni amerre álmai vonták. Keletre. Az irányt, az égtájat mégsem földrajzilag jelölte k nemzete számára. Nyugat és Kelet között fölrajzolta ; célravivő egyetlen magyar utal: a „Fölfelé"-t, a legmaga sabb csúcsok: a szellemi Himaláják felé. Erről a „nagy lélek"-ről írta a klasszikus néme bölcselő. Arthur Schopenhauer, nem egészen tíz éwe