Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 10. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1991)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Krizsán László: Magyar László együttműködése a portugál hatóságokkal Afrika tudományos megismerésében

E szakvélemény, a Carum-Dsamba és a S. Nicolau folyók között elterülő, mintegy 50-60 km széles földsáv természeti és gazdasági viszonyairól készített leírás. Magyar Lászlónak a magyar Afrika-irodalomban a legutóbbi időkig egy teljesen ismeretlen, utalásokból, vagy közvetett forrásokból sem ismert, önálló, tudományos 20 munkája." E terület ismeri élésében Magyar már részlelesebben kitérhetctl a hidrológiai és talajviszonyok, a növényzet és a művelési rendszerek ismertetésére is, és vizsgálhatta a haszonnövények nagyüzemi - ülteivényszerű - termesztésének lehetőségét. Ilyen szempontú vizsgálat Magyar I^ászló idejében még nem tartozott az Afrika-kutatók kialakult tevékenységi körébe. A talaj adottságait, az éghajlati viszonyokat és az alkalmas növényfajtákat felderítő vizsgálatok Magyar László részéről a Carum-Dsamba és a S. Nicolau folyók vidékén, a kor tudományos és gazdasági igényein messze túllátó kutatások voltak.

21 Miközben a portugál gyarmati hivatalokkal az ismertelett, szerződésben nem szabályozott együttműködés alakult ki Angola földjének tudományos megismerése tárgyában, Magyar László sorsa és a jövőt illető kilátásai nagyban változtak. Biliében polgárháború robbant ki, melynek során Magyar apósa elvesztette trónját és életét. Magyar László - nem akarván beavatkozni a rivális törzsek hatalomért folylatott harcába - az európai telepekhez közelebb fekvő és a ténylegesei is portugál fennhatóság alá tartozó parti sávban, az „úgynevezell Lucira puszta s lakatlan lengeröböl partján" telepedett le. Hazaiérésével kapcsolatos reményei is tűnőben voltak. Megjelenése a népes Magyar családban teljesen felforgatta volna az öröklés rendjét, és lényegesen csökkentené volna az egy főre jutó vagyon értékéi, mivel a család elsőszülöttje Magyar László volt. A család - a fentiek miatt - nem kívánta László hazatérését. Az apa, Magvar Imre minden erővel igyekezett lebeszélni fiát a hazatérésről: „Hazatérésed tartalmazó leveled megkapván, nem tagadhatom meg megdöbbenésemet és rosszallásomat. Te, olt Afrikában, egy tekintélyes fejedelmi házzal rokonságba keveredvén, és a portugál királyi kormány kegyesen jóakaratú támogatásai is élvezvén, meggondolatlan tájékozatlansággal ott akarod hagyni pályád kínálkozó emelkedését. Tudd meg hát a szigorú és szomorú valóságot: itthoni állapotaink olyan nyomorúságosak, hogy azokba jelenleg visszatérni, esztelenség. Ilt semmi olyan állandó és téged eltartó javadalmazásra nem számíthatsz, ami méltó jutalma lenne eddigi fáradozásodnak. A Tudós Társaság által művedért neked utalandó jutalmazás oly csekélység, hogy még hazautazásod költségét is alig fedezné. Arról pedig, hogy én téged eltartsalak különösen, ha gyermekedet és vele együtl egy egész szerecsen udvartartást is hozni szándékozol - szó sem lehet, hiszen magunk is súlyos adók kimondhatatlan terhe alatt nyögünk, hónapról, hónapra knldusabbak leszünk és maholnap kegyelemre szoruló, vándorló lengyelek sorsára jutunk. Fogadd meg apai tanácsomat: állj a portugál kormány szolgálatába, hasznosítsd ottani fekete családod által nyert befolyásod és műiden tehetségeddel arra törj, hogy vagyont szerezz. Mit eddig végeztél a kutatások terén, azt is add ál a portugáloknak, mert azok e munkák világi dicsőséget is jobban tudják biztosítaiű, mini e koldus és érdektelen ország."" A hazavezető út végleg bezárult, otthonából féligmeddig menekülnie kellett, és magyar honba küldött kéziratainak sorsáról mit sem tudott a kutató. Ezen egzisztenciális mélyponton bizonyosan könnyen túljutott volna Magyar László, ha tudja, hogy 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta, s hogy ekkor már javában folytak Magyar László „Délafrikai utazásai"-mk nyomdai előmunkálatai. Emii, a magyar nyelvű Afrika-irodalom legbecsesebb darabjának megjelenését kizárólag Toldy Ferencnek, az Akadémia „titoknokának" határozottsága tette lehetővé. Magyar Imre ugyanis, akit fia, még a hazatérés reményében, gondnokául jelölt ki, nem járult hozzá a Délafrikai utazások publikálásához: „...sajnálva, de lántelen vagyok most egyszer egyedül az utazónak érdekében ... a munka kiadása iránt tiltakozni... Hogy a Tettes Académia ezen első tekintetre nem méltányos lépésemen ne isodálkozzék, Eszébe juttatom a Portugalli kormány által az utazónak tett és újság útján is nyilvánosságra jött azon ajánlatát, hogy csak akkor veheti az utazó igénybe a portugalli kormány ajánlatát mind rangjára, mind fizetésére nézve, ha a munka először más nyelven ki nem lészen adva, már pedig valljon az utazó a portugalli kormány ajanlatát elfogadja é? vagy nem ezt tsak az általam hozzája f. évi május hónapban küldött és leg föllebb October hónapban hozzájuthatott levelemre érkezendő válaszából tudhatom meg."" Különös és érthetetlen ez az anyagiakat makacsul kereső apai „gondoskodás", amely mögött - véleményünk szerint - a „törvénytelen" fiú míndenároni Afrikában marasztalása húzódott meg. A portugál kormány ugyanis világosan kinyilvánította korrekt álláspontjai Magyar lüszló kutatási eredményei és azok nemzeti publikálásának tárgyában azzal, hogy diplomáciai úton biztosította a Magyar-kéziratok hiánytalan hazakerülését. Magyar I^íszló 1864-ben bekövetkezett halála után a portugál hatóságok még két ízben foglalkoztak Magyar László angolai kutatásaival. Mindkét alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia, illetve a közös külügyminisztérium felkérésére. Az Afrika-kutató halála után négy esztendővel küldött első hivatalos megkeresésre a Tengerészeti és Tengerentúli ügyek minisztere részletes utasítással kereste meg Francisco Antonio Goncalves Cardosót, Angola főkormányzóját Magyar I^ászló irodalmi hagyatékának felkutatása és biztonságba helyezése tárgyában. A kéziratok közvetlen felkutatását - illetékességből - a Benguelai Kerületi Főbírói Hivatal végezte.

25 A hosszan elhúzódó helyszíni, portugál tisztviselők által eszközölt kutatások eredményeként hátrahagyott kéziratokhoz ugyan nem, ellenben néhány fontos életrajzi adathoz hozzájuthatott nemzeti tudománytörténetünk. E portugál kutatások tisztázták Magyar László halálának helyét és időpontját. Ezen adatok szerint Magyar 1864. november 9-én hunyt el a benguelai kerületben fekvő, Dombé Grande törvényhatósága alá tartozó Fonta do Cu iában Hátrahagyott javait - amint azt az 1872. december 4én kell hivatalos portugál tájékoztatás közölle - melyek között egy ládában könyvek, egy másik ládában pedig