Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 10. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1991)

ÉRTEKEZÉSEK - Ajtay Ferenc László: Száz éve született Tulogdi János

Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 10. szám, 1991. pp. 3-8., Érd SZAZ EVE SZÜLETETT TULOGDI JÁNOS (1891-1979) Ajtay Ferenc László ÖSSZEFOGLALÁS Dr. Tulogdi Jáms a századunk elején megizmosodó erdélyi földtudományi iskola jeles képviselője. Főiskolai tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karának földrajz-természetrajz szakán végezte, Négy esztendei világháborús szolgálat után - melyben súlyosan megsebesült - visszatért Erdélybe, ahol a tudományos kutatómunka, valamint a nevelés és emberformálás nemes feladatát vállalta - törhetetlen helytállással a kisebbségi sorsban. 1925-ben Budapesten doktorált geológiából és földrajzból, majd újra visszatérve Erdélybe, két évtizeden át a kolozsvári Református Kollégium (ma Gheorghe Sincai Líceum) természetrajz tanára volt. 1945­től a Bolyai Tudományegyetem földrajzi tanszékének volt vezető professzora - az egyetem 1959-ben elrendelt megszüntetéséig. A földtudományok mindegyikében otthonosan mozgott, mégis - egvik vallomása szerint - két tudományágban mélyedt cl leginkább: a geomorfológiában és a hidrológiában. Az egyetemen ezeket a tárgyakat tanította és a természetben tett kirándulásokon, terepgyakorlatokon szemléltette. Kutató munkája során elsősorban az Erdélyi­medence su vadasa it, folyóteraszait vizsgálta, és kedvenc szakterülete wlt a karsztok és barlangok tanulmányozása. Tudományos és népszerűsítő nmnkáinak száma meghaladja a 230-at. Születésének századik évfordulóján jelen cikkünkkel emlékezünk Erdély földjének kiváló kutatójára. 1891. október 12-én látta meg a napvilágot Tordán Tulogdi János, akit mint Erdély fáradhatatlan kutatóját, földraj/professzori és geológust, valamint természetjáró nemzedékek ililetőjét és nevelőjét tartunk számon és tisztelünk. Alihoz a századunkbeli tudóscsoporthoz tar­tozott, akiknek meghatározó szerepük volt az erdélyi tudományosság fenntartásában és továbbfejlesztésében. Tulogdi Jánoson kívül ebbe a körbe tartoztak a földtudo­mányok olyan jelentős művelői, mint a kolozsvári dr. Balogh Ernő mineralógus és szpeleológus, dr. Török Zoltán sztratigráfus, a kárpáti vulkanizmus kiváló isme­rője, valamint dr. Bányai János geológus, a Székelyföld szenvedélyes kutatója. Az erdélyi tájak szerelmese A 88 tavaszt megért Tulogdi János életútjának ismer­tetése szükségessé teszi a gyermek- és ifjúkor eseménye­inek felidézését mivel ezeknek döntő szerepük volt a természet iránti érdeklődésének felkeltésében. A szá­zadforduló idején a Tulogdi-családot már Kolozsváron találjuk. Édesapja a Kolozsvári Agronómiai Intézet gazdasági felügyelője volt. és ilyen minőségben - hisz tudott dolog, hogy a földmüvelés a természetben bonta­kozik ki - János fiát is a természel csodálatára, szerete­tére nevelte. Családjával 5 éves korában jutott el először a Tordai­hasadékba. Érdekes, hogy ezt a kirándulását 85 éves korában is felidézte; a sziklaszoros látványa annyira hatalmába kerítette, hogy élete folyamán - sokirányú elfoglaltsága ellenére - ennek a természeti alkotásnak örökös kutatója lett. 85 éves koráig nem kevesebb, mint 83 tordai-hasadéki kirándulást és kutató expedíciót mondhatott magáénak! Másodikos gimnazista volt, ami­kor egy iskolai gyalogtúra alkalmával, Kolozsvárról kiindulva 4 nap alatt bejárta a Nyugati-szigethegység peremvidékét (Gyalu - Tordaszentlászló - Léta - Jára - Borrév). Mind öregkori elbeszéléseiből, mind ifjúkori turista teljesítményeiből tudjuk, hogy erős, jól fejlett gyerek volt. 1907 nyarán, a hatodik osztály elvégzése után szintén gyalogszerrel bejárta a Székelyföldet, min­dent észrevett, feljegyzett, értékelt. A meglelt útvonal: Brassó - Kézdivásáritely - Torja - Szent Anna-tó ­Csíkszereda - Hargita - Korond - Parajd - Gyergyó ­Gyilkos-tó - Békás-szoros - Borszék. „Összesen mint­egy ötszáz kilométernyit gyalogoltunk ezen az úton ­írta naplójában. - Amikor Parajd határában rátértem a gyergyóí úlra, a Bucsinon keresztül, megkérdeztem egy

Next

/
Thumbnails
Contents