Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 8. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1990)

MÚZEUMI HÍRADÓ - Levelesládánkból: Emlékezés Cholnoky Jenőre (Ispay F.)

Levelesládánkból EMLÉKEZÉS CHOLNOKY JENŐRE Dr. Kubassek János Urnák, Magyar Földrajzi Múzeum Érd Kedves Igazgató Ur! A minap kezembe került a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 2. száma, s benne Horváth Árpád cikke, mely felidézi egykori tanárával, Cholnoky Jenövei kapcsolatos emlékeit, élményeit. A cikk bennem is érzelmeket váltott ki, hiszen magam is a „mester" tanítványa voltam, és kedves emlékek fűződnek hozzá. Hadd szóljak most ezekről, annál is inkább, mert ebben az évben lesz születésének 120., halálának 40. évfordulója. Tán negyedikes gimnazista lehettem, amikor Sally Arnulf osztályfőnök úr, karján egy könyvhalmazzal, fel-alá járt a padok között. Meg-megállt egy-egy vastagbetűs diákja mellett, aki egy könyvet átvehetett tőle ajándék gyanánt. Mikor hozzám ért, a könyvcsomó tetején egy kis méretű, sovány könyvecske feküdt. Alatta nagyobb, díszesebb könyvek voltak, de illendőségből nem nyúltam hozzájuk. Nem bántam meg! A könyvecskében különféle földrajzi cikkek szerepeltek, köztük egy különösen megragadta az érdeklődésemet. A Föld éghajlati tájairól szólt az írás, a trópusi őserdőktől a sivatagokon át a sarkvidékek zordon világáig. Nem tudtam betelni vele, többször is átolvastam a szép magyarsággal, gyönyörű rajzokkal díszített cikket. Es ki írta? Cholnoky Jenő, ez a név állt a cikk végén. Halvány fogalmam sem volt, hogy az illető él-e vagy hal-e. Már a gimnázium utolsó osztályába jártam, amikor egy rövid újsághír felvillanyozott. „Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár vetítettképes előadást tart az Uránia filmszínházban. . .". Cholnoky, Cholnoky . . . ismerős a név. Hát persze! Ö a szerzője az én kedvenc olvasmányomnak. Tehát a szerző él! Mondanom sem kell, hogy az elsők között voltam, akik a kitűzött napon elfoglalták helyüket a nézőtéren. Türelmetlenül, izgatottan vártam az előadás kezdetét. Végre elsötétítették a termet, és egy ősz hajú, ősz szakállú, kissé hajlott hátú idős úr lépett a függöny elé, mutatópálcával a kezében. Elragadtatva hallgattam minden szavát, és az élménytől megittasodva hagytam el a színházat. Az érettségire való felkészülés igénybe vette minden időmet és energiámat. Jó szüleim betettek Pesten a „Tanítók Házába", hogy Százhalombattáról a napi bejárással ne veszítsek időt. Tanárjelölt szobatársaimtól érdeklődtem, hallottak-e Cholnokyról ? Hát hogyne, itt tanít a Pázmányon, ő a földrajzi tanszék vezetője. Elhatároztam, ha a sors kegyelméből és szüleim áldozatkészségéből az egyetemre kerülhetek, az ő tanítványa leszek. És sikerült! 1938 szeptemberében én is ott szorongtam a földrajzos „gólyák" közt. Cholnoky mindéi] meghirdetett előadását felvettem: Földrajzi proszeminárium, Matematikai és csillagászati földrajz, Magyarország földrajza, Altalános földrajz, A levegő földrajza, Leíró földrajz, Kezdők földrajzi gyakorlata — olvasom az elnyűtt leckekönyvemben. A gyakorlatokat tanársegédei, magántanárai vezették, míg a főkollégiumokat ő adta elő. Jól emlékszem az első előadására. Gyors, határozott léptekkel jött be a terembe. Fellépett a pódiumra. Az íróasztal székét két kezével megragadta és az asztal mellé helyezte. Ránk nézett és megkezdte előadását. Közben a pódiumon fel és alá járt. Hamarosan a jobb zsebébe nyúlt a krétáért, a tábla megtelt földtani metszetekkel, gyönyörű tömbszelvényekkel. Sohasem ült le, sohasem használt jegyzetet. Két évig hallgattam Cholnoky előadásait. Az 1939/40-es tanév végén nyugdíjba ment, de továbbra is bejárt az intézetbe. Szobáját Bulla Béla foglalta el, míg ő hátul, Bulla volt irodájában kapott helyet. A hallgatókkal való kapcsolata a szakvizsgáztatásra szorítkozott. így került rám a sor 1942 tavaszán, amikor utoljára álltam szemtől szembe vele. Néhány tapogatódzó kérdés után látta, hogy egy földrajztudományért rajongó hallgatóval van dolga. Kérdései mind mélyebbre hatók lettek és a szívéhez közeli témákra vonatkoztak: a lefolyástalan tavak sorsa, a sivatagban működő erők munkája, a folyóvölgyek kialakulása és így tovább. Vizsgám nagyszerűen sikerült! Sajnos a földrajztudomány művelésére nem szentelhettem életemet olyan mértékben, ahogy szerettem volna. A háború zűrzavara az Újvilágba sodort. Az első napokban tiszte/etemet tettem a Columbia Egyetemen Arthur Strahler professzornál. „Ki volt az Ön tanítómestere ?" — kérdezte. „Cholnoky Jenő — feleltem. — Hallott róla?" Odanyúlt az asztalán levő könyvhalmazhoz, és kezembe nyomta Cholnoky értekezését az 1912. évi amerikai útjának tapasztalatairól. A legnagyobb elismeréssel nyilatkozott volt mesteremről. A háború után egyesek azt hitték, hogy Cholnoky Jenőt el lehet felejteni, nevét ki lehet törölni a kiváló tudósok sorából. De mennyire tévedtek! Máig sem akadt a geográfia tudományának oly sikeres tolmácsolója, tömegeket mozgató prófétája, mint amilyen ö volt! Dr. Ispay Ferenc New York