Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 5. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1988)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Gábris Gyula: A Teleki-expedíció nemzetközi jelentősége

Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 5. szám, 1988. p. 3—6., Erd A TELEKI-EXPEDÍCIÓ NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGE Dr. Gábris Gyula ÖSSZEFOGLALÁS A szerző áttekintést nyújt Kelet-Afrika Egyenlítő menti területeinek földrajzi megismeréséről. A XIX. század közepétől kezdve főleg német és angol kutatók egyre mélyebben hatoltak be a szárazföld belsejébe. Előbb a Kilimandzsáró és a Kenya-hegy vidékét írták le, majd fokozatosan ismertté vált a Nagy Tavak vidéke, megoldódott a Nílus sokat vitatott eredetének kérdése is. Továbbra is feltáratlan volt még a Kenya-hegy és az Abesszin (Etióp)-magasföld közötti térség. Ezt vette célba és ennek titkait fedte fel a Teleki Sámuel vezette 1886—1888. évi expedíció. Az újkor eleje a nagy földrajzi felfedezések időszaka. Világtérképünk alapvonalai, az egyes szárazföldek, nagyobb szigetcsoportok kontúrjai lassanként felveszik a mai térképeinkről jól ismert alakjukat. Az újonnan felfedezett szárazföldek belsejének feltárása azonban zömmel a XIX. századra marad. Az utazási technika fejlődése ekkor párosul a legfejlettebb európai országok gazdaságának újabb lendületet adó gyarmatosító szándék megerősödésével. A felfedezések korának egyszerű lefölöző jellegű hódításaival szemben, most a nyersanyagokat, munkaerőt és piacokat kutató és szerző, kapitalizálódó terjeszkedés kezdetének tanúi lehetünk. Afrikában a század második felében vesz nagy lendületet ez a folyamat, és a 80-as évek végére a kontinens belsejében is csak a legeldugottabb, az európaiak számára legegészségtelenebb, legveszélyesebb területeken maradtak kisebb-nagyobb fehér foltok. Ilyen vidéket célzott meg 1886-ban Teleki Sámuel, amikor Höhnel Lajos társaságában expedíciót indított Kelet-Afrikába. E korszak utazásai a puszta felfedezéseken, a térképek kitöltésén kívül esetenként már más tudományos tevékenységgel is bővültek; a kartográfiai eredmények kiegészültek földtudományi, botanikai, zoológiai, néprajzi, nyelvészeti megfigyelésekkel, gyűjtésekkel és leírásokkal. A Teleki-expedíció hasonlóképpen széleskörű eredményeiből itt a földrajzi felfedezések klasszikus vonalához sorolhatókkal foglalkozom, a más tudományágakat érintő maradandó megfigyeléseket, adatokat, megállapításokat pedig a következő dolgozatok ismertetik. Az expedíció útvonalának jelentős része már nagyjából ismert területeken vezetett. A Kilimandzsáró és Kenya hófedte hegyeiről 1848-ban tudósít először egy német misszionárus, Krapf atya. Rendtársa, Rebmann 1844—53 között, az angol R. Burton és J. Speke pedig 1857-ben utaztak a ma Tanzániához tartozó vidékeken keresztül. A legnagyobb eredményeket K. von Decken éri el 1861—65 közötti útjai során. A két magas hegytől keletre, északkeletre eső vidékeket R. Brenner 1866—67-es saját útjai nyomán, ill. Th. Kinzelbach (1867) és Waksfield atya (1867) megfigyelései alapján térképezte fel részletesen. 1877-ben G.A. Fischer a Kenyától északra is jár, felfedezi a Naivasha-tavat, majd a következő években C. Denhardt társaságában a Tana-folyó környékét tárja fel térképen. 1884-ben az angol Johnston ér el újabb sikereket a Kilimandzsáró környékén. Mindezen előzmények ellenére nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a magyar expedíció e tájakon is adott újat topográfiai szempontból. Elsősorban Höhnel gondos látrajzai és pontos csillagászati helymeghatározásai emelhetők ki. A nyomtatásban is gyorsan megjelenő térképei kartográfiai tekintetben jelentősen felülmúlják az előzőket. Ezen felül földrajzi újdonság a Pangani középső szakaszának első felmérése — a rossz útviszonyok miatt ezt Teleki egyedül végezte el, mert a karaván nagyobbik részét az ismert úton vitte Höhnel — és főképpen a Kilimandzsáró—Kenya közötti útvonaluk és környékének feltérképezése. Itt olyan vidékeken jártak — Kikuju-föld — ahova európaiak addig nem merészkedtek. A Kenya sikertelen megmászási kísérlete után ÉNy-i irányban helyi kereskedőkaravánok által bejárt területeken haladtak a Baringo-tóig, amelyről