Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 4. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1987)

IRODALMI FIGYELŐ - Könyvismertetések (K. S. és K. J.)

IRODALMI FIGYELŐ Lázár István : VILÁGJÁRÓK—VILÁGLÁTÓK Régi magyar utazók antológiája Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Budapest, 1986 473 oldal, ára: 120 forint Előszavában Lázár István tiszteletreméltó céljáról, mely e könyv összeállításában vezérelte, a következőket vallja: „küzdeni e régi magyar világjárók elfelejtése ellen". Korhatár nélkül mindenkinek ajánlja munkáját „akik fiatalok s akik szívükben fiatalok tudtak maradni" — írja Hankó Béla mottóját megismételve. Azonban azt sem titkolja, hogy elsősorban a maga gyermek- és ifjúkora kedvelt olvasmányélményei adták az ötletet, hogy másokkal is megossza örömeit. Szándéka tehát kétségtelenül nemes: saját lelkesedését kívánja beoltani másokba (elsősorban az ifjúságba) az útirajz-irodalom iránt, amely „nemcsak egzotikumot és kalandot közvetít és nem is csak a természet- és gazdaságföldrajz és az embertan, hanem a régészet és a történelmi kutatások felé is elvezető, csodálatos híd". Szám szerint 25 utazót mutat be Lázár István 2—3 oldalnyi elemző reflexiók és műveikből vett részletek tükrében. Olyan műveket, illetve műrészleteket tesz könyvében szélesebb olvasói tábor számára is hozzáférhetővé, amelyek másképp nem vagy igen nehezen lennének elérhetők. Jó érzékkel összeválogatott fotók, ábrák és térképek nagy számával (összesen 150) igyekszik könyve olvasmányosságát növelni. ízléses, színes borító fokozza a könyv vonzerejét. A válogatás szubjektivitását a szerző nem tagadja. Egyesek kiemelt kezelésénél egyéni rokonszenv (Herman Ottó), vélt irodalmi érték (Bálint Imre, Almásy László), a feledés homályából való kiemelési szándék (Bíró Lajos, Hankó Béla) szempontjai vezérelték. Fő szempontnak azonban — miként könyve fülszövegében ezt kimondottan hangsúlyozza — a világlátás képességét tekintette. Elismerve a szerző jogát a szubjektív válogatáshoz, Magyar László — Teleki Sámuel mellett legnagyobb földrajzi felfedezőnk — kihagyását a sorból mégse hagyhatjuk szó nélkül. Az afrikai törzsek életét belső szemlélőként leíró Magyar László talán nem volt világlátó? Ő csak azok közé tartozik, akik „szűkebb szakmai ismeretek tárházát s a tájak, emberek leltározó pillanatfelvételeit adják"? Hasonlót kérdezhetnénk a hiányzó Xántus Jánosról is, noha az ő irodalmi megítélése szakmai körökben sem egyértelműen pozitív. Jóllehet a szerző utószavában ismételten leszögezi, hogy összeállítása „nem tudományos kiadvány, hanem olvasmánynak szánjuk, s a szűkebben vett utazástörténet mellett az általános művelődéstörténeti tájékozódást kívánja szolgálni", mégis sajnálatosnak tartjuk, hogy a könyv fenti hiányosságokkal jelent meg. A kevésbé tájékozott — ugyanakkor érdeklődő — rétegek számára ugyanis ily módon egy téves értékrendet sugall, és nem segíti elő — a szerző által is célul kitűzött — művelődéstörténeti tájékozódást. A könyvbe néhány — bizonyára nyomdai vagy szerkesztői — tárgyi tévedés is bekerült. így például Éder Xavér Ferencnél szerepel egy naptárkő fényképe, amely valójában a Magyar Földrajzi Gyűjtemény Körösi Csorna Sándort bemutató tárlójában található, mivel Tibetből származik. Vagy: rosszul idézi a könyv Széchenyi Istvánnak Körösi Csorna Sándorral kapcsolatban mondott szavait („pénz és taps nélkül" helyett „pénz és tapasztalat nélkül" olvasható). A szerző több helyütt bátran kiáll korábban elhallgatott vagy csak negatív alakként ábrázolt személyek mellett. Például sürgeti a jezsuita misszionárius Éder Xavér Ferenc latin nyelvű könyvének magyar nyelvű kiadását, vagy feleleveníti Apponyi Henrik gróf vadásznaplóját is, szemben a széles publicitást élvező Széchenyi Zsigmonddal vagy Kittenberger Kálmánnal. Cholnoky Jenőnek — a magyar geográfia Hunfalvy János és Lóczy Lajos mellett harmadik legnagyobb alakjának — megítélését azonban igaztalanul negatívnak találjuk. Aránytalanul kis teret kapott Cholnoky szövegben, és a szerző által is elismert kitűnő (könyvei illusztrálásában nagy mértékben felhasznált) szakmai rajzaiból is többet leközölhettek volna. Lázár István könyvében a tudomány számára is újat ad, amikor először publikálja Teleki Sámuel vadásznaplója létezésének hírét. Ezzel újabb érvet ad a Teleki-expedíciót Höhnel útikönyve alapján osztrák vállalkozásként feltüntetők ellen harcoló tudósok kezébe. Elsőként hívja fel a figyelmet Teleki Sámuel második (1895. évi) afrikai útjára is. Összegezve: a szerző túl sokat igyekezett magára vállalni. Alapjában vévejó elemzései, reflexiói sajnos nem pótolhatják a megcélzott szélesebb olvasói rétegek eligazodását segítő didaktikusabb szerkesztést és elemzést. Ezért továbbra is csak remélni tudjuk a meglévő „űr" mielőbbi betöltését, könyvkiadásunk újabb vállalkozását. Kovács S ár dor