Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 4. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1987)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Victor Jacquemont francia természettudós Körösi Csoma Sándorról (B. Le Calloc'h)
Victor Jacquemont (1801—1832) mélyes vendégeként Jacquemont két hétig tartózkodott Szimlában, mielőtt ismét nekiindult a Himalájának (ez már a második expedíciója). Akkor az angol tiszt ajánlotta neki, hogy feltétlenül álljon meg Kanamban és ismerkedjen meg Körösi Csornával. És hozzátette: ,,Ő afféle különc ember, aki menekül az európai társaság elől és teljes magányosságban él." Victor Jacquemont éppen az ellenkezője. Ha Csorna különc, ő nagyon is szereti a társaságot. Ezért volt olyan nagy sikere az angoloknál. Ez a kellemes modorú, 186 centi magas, vékony, dús hajú fiatalember a szellemesség megtestesítője. Ezenkívül irodalmi hajlamai is vannak. Szenvedélyes levelező. Rengeteget ír, és mindig tökéletes stílusban. Halála után az írott hagyatéka meghaladta a hatezer oldalt. Mindenkivel jóban van, a főkormányzótól a legkisebb helytartóig. Természetesen Csorna zárkózottságával szemben Jacquemont szellemes nyíltsága szöges ellentétben áll. És mégis olyan jól érzi magát a magyar tudós társaságában, hogy egy héttel elhalasztja a Kanamból való továbbindulását. Mindennap hosszasan társalognak. Beszélgetéseik során egy csomó adatot gyűjt csodálatos emlékezőképességével mind Csornára, mind Tibetre vonatkozólag. Az eredmény az, hogy Victor Jacquemont sokkal többet közöl a magyar tibetológusról, mint életének bármelyik más tanúja. Aprólékos ember lévén, mint ahogy egy botanikushoz illik, semmit sem hallgat el. Leírja például vendéglátójának furcsa ruházatát, silány bútorzatát, különleges viselkedését, bámulja irigylésre méltó nyelvtehetségét, de kigúnyolja a rossz angol kiejtését. Kifejezi csodálatát, hogy ennyi türelem és ennyi szorgalom lehet egy emberben. Mindamellett elismeri szerénységét, lemondási képességét. Mosolyogva megjegyzi, hogy a többi utazótól eltérően Csornának nem kellett félnie a rablóktól, mivel jóformán semmi nélkül barangolt. Egyszóval Jacquemont naplója valóban kincsesbánya azoknak, akik új adatokat keresnek a székely vándor életútjáról, különösen azért is, mert 1830. szeptember 20-án, Ladakh felől visszatérve újra megáll két napra Kanamban, hogy gazdagítsa tudását a tibeti világról. Összesen tehát nyolc teljes napig tartózkodott abban a kis felső-tisawari faluban, ahol Csorna olyan sokáig remetéskedett. 1831 február végén újra útnak indult, ez alkalommal Pandzsab felé, Allard és Ventura meghívására. Március 9-én a legnagyobb pompával és dobszóval fejedelmi módon bevonult Lahorba, ahol Randzsit Szingh hivatalosan fogadta az udvarában. Több napig visszatartotta maga mellett, és drága ajándékokkal halmozta el. Allard közbenjárására megengedte, hogy Kasmírba menjen Ventura kíséretében. Májustól szeptemberig egy ezeregy éjszakának beillő mesebeli utazást tett a gyönyörű vidéken. Érdekes megjegyezni, hogy ugyanabban a srinagari villában kapott szállást, ahol Körösi Csorna Moorcrofttal együtt 1822 novemberétől 1823 májusáig lakott. Delhi mellett Lord Béniinek főkormányzó melegen fogadta a fiatal utazót és értesítette arról, hogy közben a francia király a becsületrend lovagjává avatta tudományos kutatásainak jutalmául. 1832 október végén hirtelenül rosszullét fogja el. Bombay tiszti kórházába viszik, ahol májdaganatot állapítanak meg. Mint orvos, tudja, hogy el van veszve. November 4-én megírja végrendeletét és sírfeliratát. Azután sztoikus nyugalommal várja az elkerülhetetlen halált. Ez december 7-én bekövetkezik. Harmincegy éves volt. Elhunyta után összes iratait kiadták Párizsban. Már 1833-ban, amikor Csorna szótára és nyelvtana sajtó alatt van a kalkuttai nyomdában, megjelennek családjának írt levelei, amelyekben hétszer beszél Csornáról. 1841-ben •— amikor Csorna Kalkuttát végleg elhagyni készült és Tibetbe indult — az útinaplója van soron. Tizenhét oldalon keresztül negyvenötször említi a magyar tudós nevét. Különös módon ez a roppant fontos esemény észrevétlen maradt a Csorna-kutatásban. Első életrajzírója, Duka Tivadar, nem is idézi Jacquemont nevét, William W. Hunter sem, s az utána jövő biográfusok sem. Elsőnek Baktay Ervin 1962-ben megjelent Csorna-biográfiájában említi meg. De tanúságát jelentéktelennek minősíti. Ezért állíthatom, hogy mindmáig a francia természettudós Csornára vonatkozó értékes adatait, megjegyzéseit és észrevételeit a Csorna-kutatók nem hasznosították. Ezzel szemben Jacquemont-nak Franciaországban szobrokat állítottak, utcáknak, növényeknek adták a nevét. A francia kormány utasítására 1881-ben hamvait visszahozták Bombayből egy hadihajóval, és hivatalos szertartások közepette nemzeti hősként temették el a párizsi természettudományi intézet díszbejáratánál. Ő, aki rövid életében valóságos álmot élt, örök álmát alussza a Szajna partján, ahonnan 1828. augusztus 9-én, születésének huszonhetedik évfordulóján elindult végzetes sorsa felé. Bemard Le Calloc'h
