Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 4. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1987)

ÉRTEKEZÉSEK - Bernard Le Calloc'h: François Sulpice Beudant, Magyarország geológiai feltárásának francia úttörője

Részlet Beudant-nak a Balaton-vidékről készített térképéből (a Tapolcai-medence) De nem hagyja magát a sikertől elvakítani, sőt egészen váratlanul lemond nagyszerű új állásáról. Mi történt? Talán azért köszönt le, mert nem ért egyet a kormánnyal? Vagy talán nincs megelégedve a tanítási lehetőségeivel? Nem! Egyszerűen megtudta, hogy barátja, André-Marie Ampère, a fizikus, nem tud egyelőre laboratóriumot kapni a Collège de France-ban, mert nincs üres tanszék. Annyi baj legyen! Beudant már megy is a közoktatásügyi miniszterhez: fossza meg őt állásától Ampere javára, úgy sincs neki szüksége két tanszékre. A miniszter tiltakozik: szó sem lehet róla. Erre Beudant átnyújtja az előre elkészített lemondólevelét, azzal az egyetlen feltétellel, hogy rögtön Ampère-t nevezze ki helyébe. Két napra rá a híres fizikus, a „villamosság atyja", ahogy nevezik, megkapta laboratóriumát Beudant megelégedésére. Ő volt az első, aki gratulált neki. Akad-e sok ilyen önzetlen ember, mint ez a mineralógus, aki pusztán a tudomány érdekében képes egy annyira megkívánt állásról önként lemondani? Hogy a kormány adós ne maradjon, a Pálmarend lovagkeresztjét adományozza a nemeslelkű természettudósnak, aki egyébként nem is akar többé hallani erről a példátlan esetről. Fő, hogy Ampère tudjon új találmányokon dolgozni az emberiség javára. Az ügy le van zárva. Beudant éppen akkor dolgozott ,,A kőzettan kézikönyve" című új művén, amely tulajdonképpen az egyetemi előadásait tartalmazta. Rövidesen egy fizikai kézikönyvet is kiadott, ami nagy elismerést váltott ki. Francia és külföldi tudós társaságok versengenek, hogy tagjuk legyen az a tudós, akiről azt mondják, hogy ,,a kőzettan mestere". A Londoni Geológiai Társaság 1828-ban veszi tagjai sorába. Majd pedig a Magyar Tudományos Akadémia, mely csak 1831 óta működik, 1833. november 15-én, negyedik gyűlésén, értékes szolgálatainak elismeréséül külföldi levelező tagjává megválasztja. Megjegyzendő, hogy ugyanaznap ugyanilyen minőségben választják meg Körösi Csorna Sándort is, aki messze Ázsiában elévülhetetlen érdemeket szerzett a tibeti nyelvészet terén. A modern nyelvtan írója 1839 végén a párizsi tankerület főigazgatói állását ajánlják neki. Elfogadja, de mivel a két állás nem egyeztethető össze, lemond a sorbonne-i tanszékéről. Megelégedhetett volna a mindennapi papirosmunkával és a megszokott irodai rutinnal. De nem azért ült az igazgatói bársonyszékben, hogy tétlenül töltse idejét. Alighogy beiktatták új hivatalába, máris keres magának különleges elfoglaltságot. Egy ellenőrző körút alkalmával észreveszi, hogy a gimnáziumokban elavult nyelvtankönyveket használnak. Az eredmény az, hogy a fiatalok unják a grammatikát, és dolgozataikban sok nyelvtani hibát követnek el. Ezt tapasztalva, ez a magas állami tisztviselő, aki a matematika, az állattan, a kőzettan és a földtan terén annyi babért aratott, ez a nagyhírű tudós, aki a múlt években kristálytani találmányai miatt feltűnő eredményekre jutott, elhatározza, hogy egy olyan korszerű nyelvtant ír, ami a diákoknak kedvet ad a tanuláshoz.