Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 3. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1987)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Hol nyugszik Benyovszky Móric? (Dr. Balázs Dénes)
tőben. Még fontosabb M. Mattéi madagaszkári francia gyarmati tisztviselő publikációja, amely sajnos csak utólag jutott tudomásunkra 5 . Mattéi hivatalos kiküldetésben járt ezen a vidéken, feltehetően az 1930-as években, s magánérdeklődésből kutatott Benyovszky emlékei után. Ő is felkereste az említett három dombot, a mellékelt rajzot készítette róluk, s a mienkéhez hasonló következtetésekre jutott. Helybeli kísérői megmutattak neki három sírhantot az Amboangisay-domb északi lábánál, melyekben szerintük vazaha-k nyugszanak. Két sír egymás mellett feküdt, ennek egyikét egy misszionárius vagy 25 évvel korábban kibontotta. A harmadik sír különállóan mintegy 20 m-rel távolabb volt. Ezt 1916-ban Brochard úr, a vohémari tartomány főnöke ásatta fel. A csontok mellett valamilyen megszenesedett anyagot talált, amit gondosan összegyűjtött és magával vitt. Nincs semmi adat arról, hogy mi lett a lelet sorsa, s hogy Brochard úr kinek a sírját vélte felismerni a feltárásban. Nagy kár, hogy ez a közlemény csak utólag jutott tudomásunkra, így ezzel kapcsolatban érdemi vizsgálatokat, további adatgyűjtést nem végezhettünk. Dr. Balázs Dénes JEGYZETEK 1. Larcher kapitánynak Souillac kormányzóhoz küldött jelentését a Francia Nemzeti Levéltárban őrzik, sok irodalmi feldolgozásnak a forrása (pl. Jean d'Esme: Empereur de Madagascar). 2. „Les Guides Bleus" sorozat Madagascar c. kötete, Paris, 1968, p. 31. Meglepő, hogy ezeket a gyalázkodó sorokat egy tudományos kutató, Gerald Althabe írta Párizsban, akinek illet volna tudnia, hogy a franciák hol ölték meg Benyovszkyt. 3. Mémoire de Madagascar — Manuscrit de Jacques de Lasalle (1797) — Annoté par A. Jully — Notes reconnaissances et explorations, Colonie de Madagascar, 2 e Année, 3 e Volume, 17 e Livraison 31. mai 1898. Tananarive, p. 569. Magyarul: Balázs C: Bozóttaxival Madagaszkáron, Gondolat Könyvkiadó, 1983. Függelék, pp. 409-420. 4. Lasalle i. m.: Notes par A. Jully, No 16. p. 586. 5. Contribution à l'histoire de Benyowsky dans la baie de N'gontsy (1785 — 1786) par M. Mattéi, Administrateur-Adjoint des Colonies, p. 8 — 11. A Képzőművészeti Kiadó löbb mint három évtizede szolgálja a művészeti ismeretterjesztést. Kiadásában jelennek meg: képes levelezőlapok, poszterek, kismonográfiák, művészeti albumok, logikai és kombinációs készséget fejlesztő papírjátékok, öntapadós barkácstapéták, művészeti asztali és falinaptárak. TERMÉKEI MEGVÁSÁROLHATÓK: POSZTCRHAZ 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 62. Telefon: 320-951, 310-327 KÍPÍSBOIT 1061 Budapest, Deák Ferenc tér 6. 9021 Győr, Arany János u. 18. 6000 Kecskemét, Dobó István krt. 5. 9730 Kőszeg, Városház u. 3. 3530 Miskolc, Arany János u. 10. 6720 Szeged, Oskola u. 19. Telefon: 227-045, 427-150