Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 3. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1987)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Lugosi Győző: A Benyovszky-kutatás eredményei és kérdőjelei
„La Flore" nevet viselő — majd Benyovszky által „Maurice-Auguste"-ra átkeresztelt — hajó megszerzésének körülményei; Benyovszky dehonesztáló kijelentései a szigetlakókról. Vacher is felfigyel arra, hogy míg a jelentésben Benyovszky következetesen a francia király nevében jár el, addig az Emlékiratokban a „France", ,, français", „Roy de France", „notre Auguste Monarque" stb. kifejezéseket rendszerint mellőzték 30 . A kihagyásokhoz hasonló célzattal kerültek jelentékeny módosítások is az Emlékiratok szövegébe. A jelentés tanúsága szerint Benyovszky szigorú katonai fegyelmet követelt meg a szolgálatában álló „önkéntesektől", a vétkezőket igen szigorúan szankcionálta (kivégzés, korbácsolás, vesszőzés stb.). Az Emlékiratok ezzel szemben sokkal enyhébb büntetések alkalmazásáról számol be. Ellenkező előjelű változtatások is nagy számban vannak: az Emlékiratok gyakran felnagyítja a jelentésben előadott eseményekre vonatkozó számadatokat; főként akkor, amikor pl. Benyovszky csapatának létszámáról vagy a telep ellenségeinek erőiről, az elvégzett csatornázási, útépítési munkálatokról stb. van szó 31 . Ezekre a nagyításokra egyébként már Jankó János is felfigyelt: „A Protocolle néhány számadási adata annyira különbözik az angol kiadástól (így p. o. a csatákban részt vettek létszáma), hogy e tekintetben az angol kiadást szándékos nagyítással kell vádolnom; ki követte el, Benyovszky-e, vagy a kiadó, azt nem tudjuk megállapítani" 32 . A módosítások mértéke azután több helyütt olyan, amelyet Vacher már átalakításnak, transzformációnak nevez. Amikor pl. a jelentésben Benyovszky tényszerűen — bár érthetően pesszimista hangnemben — mérleget készít a telep kritikus állapotáról, az Emlékiratokban ez a Mascareignes vezetése elleni nyílt vádaskodás kíséretében jelenik meg. Míg a jelentés egyes bennszülött főnököknek a telepre nézve hátrányos tekintélyét alattvalóik és szomszédaik ellenük való kijátszásával akarja aláásni, az Emlékiratok arról beszél, hogy meggyőzéssel, valós érdekeinek felismertetésével, igazságos és erényes magatartással kell megszerezni a helyi lakosság bizalmát. Az Emlékiratokban — szemben a jelentéssel — nemcsak Benyovszky „felejti el", hogy a francia király szolgálatában áll, de a malgas főnökök is személyesen tőle s nem az uralkodó megbízottjától kérnek védelmet, őt tekintik legfőbb főnöküknek stb. Az Emlékiratokban foganatositott transzformációk nyomán Benyovszky úgy áll előttünk, mint a keleti partvidék abszolút tekintélyt élvező és népe által szeretett főnöke, aki győztes háborút vívott a népes ellenséggel, a sakalava-okkal, s aki előtt ezért többé nincs számottevő akadály, hogy az egész szigetet uralma alatt egyesítse (hacsak nem az eredményeire „féltékeny", ellene áskálódó, őt a versailles-i udvarban bevádoló Isle de France-i telepesek, avagy egyéb idegen hatalmak...). Ez tükröződik Benyovszky „aggódásában", midőn a szigetről eltávozik — a jelentésben betegszabadságot kér, az Emlékiratokban lemond tisztségéről —: míg az Emlékiratok szerint frissen egyesített népét és annak „kormányzatát" elsősorban „külföldi hadseregek" beavatkozásától félti, a jelentésben — sokkal realisztikusabban — attól tart, hogy a kiújuló törzsi viszálykodások azon „szerencsétlen népeket fogják sújtani, amelyek a telephez csatlakoztak" 33 . Az Emlékiratok Benyovszkyja egészen másféle (öntudatosabb és elutasítóbb) magatartást tanúsít a kiküldött revizorok, Bellecombe és Chevreau látogatásakor, mint a jelentésé. A dátumbeli eltérések, a módosítások és a transzformációk mellett interpolációk (személy- és helynevek, dátumok beszúrása, illetve teljes, valószerűtlen eseménysorok beiktatása) is megkülönbözteti az Emlékiratokat a jelentéstől. Ezekből Vacher ugyancsak nagy számban sorol fel példákat. A jelentés 1775 februárjának közepéről keltezve lakonikus hírt közöl „Raoul" törzsfőnök látogatásáról. Az Emlékiratok ennél jóval hosszabb passzust tartalmaz ugyanezen „Raoul" előadásában arról az ellentétről, amely a „Sambarive" (Sambarivo)-okat a „Saphirobay" (Zafirabay)-okkal szembeállítja: eszerint ez utóbbiak gyilkolták meg a sambarivo nép egyik ősét, a Ramini-ág utolsó ivadékát, „Ramini-Larizon"-t, akinek leszámazottját — állítólag — ezek most Benyovszkyban vélik felfedezni. . . Egészen nyilvánvaló, hogy ennek a „sztorinak" a beiktatása ürügy arra, hogy Benyovszky előkészíthesse „ampansacabé"-vá történő „megválasztásának" meséjét. Az Emlékiratoknak a Raminitörténetre vonatkozó egyetlen egy passzusát sem találjuk meg — még nyomaikban sem — a jelentésben, szögezi le Vacher 34 . Ez mellesleg annál is érthetőbb, hogy — amint erre már rámutattam 35 — Benyovszky erről a történetről csak Párizsba való visszaérkezése után s nyilvánvalóan E. de Flacourt művéből szerzett tudomást. A hamisítást egyébként már az is elárulja, hogy Benyovszky ezeket az eseményeket — ki tudja, milyen meggondolásból -— a telep olyan vezető beosztású tisztségviselőivel (így Mayeurrel és Corbyval) hozza kapcsolatba, akik a megadott időpontokban semmi esetre sem tartózkodhattak Louisbourg környékén 36 . Magától értetődően azután az Emlékiratok főszövegének utolsó lapjain előadott eseménysornak — Benyovszky nagyfőnökké avatása ceremóniájának, az „eskütételnek", „alkotmány" elfogadásának, „Főtanács" meg „tartományi tanácsok" kinevezésének: azaz egy igazi kis „alkotmányos monarchia sebtiben való tető alá hozásának — semmi köze nincs a realitáshoz. A két írásmű szövegének összehasonlítását a szerző a következő konklúzióval zárja: megállapítható, hogy „az Emlékiratok és Útleírások nem egyéb, mint színtiszta regény, továbbá hogy ez az írás csakis Benyovszkynak Franciaországba való visszatérése után készülhetett, midőn hősünk egymás után eredménytelenül ajánlja fel szolgálatait Európa valamennyi uralkodójának" 37 . Paule Vacher azonban ennél lényegesen tovább is megy következtetéseiben. Minthogy az Emlékiratok kéziratába nem volt alkalma betekinteni (s így nem