Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 2. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1986)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Kubassek János: Az első motorkerékpáros világ körüli utazás

/. ábra. Az útvonal első része Európán, Afrikán és Dél-Ázsián keresztül lehetőség híján — a világjárást, és az ezzel kapcsola­tos ismeretterjesztő, illetve reklámtevékenységet vá­lasztják létfenntartásuk alapjául. A nagy terv meg­valósításához szükséges személyi adottságaik, a vállalkozó szellem, a jó nyelvérzék, a biztos, hatá­rozott fellépés, a szervezőkészség, az alapvető mű­szaki ismeretek és az üzleti érzék mindkettőjüknél rendkívüli akaraterővel, szinte fanatikus kitartással és nem utolsó sorban kitűnő fizikummal ötvöződ­tek. Az utazás értelmi szerzője minden bizonnyal Sulkowsky Zoltán volt, aki egyszerű szülők gyerme­keként 1902-ben született Budapesten. Családi okok miatt a kisfiú édesanyja, Sulkowsky Ilona vezeték­nevét vette fel. Mivel a három gyermekét egyedül nevelő anya nehéz anyagi körülmények között élt, az éles eszű, tehetséges fiút a kőszegi hadapródis­kolába, majd a katonai főreáliskolába irattá be. Az osztályelső diák később két évet a Ludovikán, illetve a műegyetemen is tanult, de mindenre fogé­kony, a világ iránt nyitott természete nehezen tűrte a kötöttségeket. Az állástalan fiatal diplomások sor­sát látva abbahagyta egyetemi tanulmányait. Az évek során nevelősködésből, alkalmi munkákból gyűjtött pénzt felhasználva, az erdélyi származású, kevés iskolát végzett, de sokoldalú ezermesteri haj­lamokkal megáldott Bartha Gyula barátjával Mi­lánóban határozták el a Föld körüli motorkerék­páros utazás tervét. Párizsban vásároltak egy amerikai gyártmányú, kéthengeres Harley-Davidson típusú oldalkocsis motorkerékpárt. Azért esett a választásuk erre a tí­pusra, mert műszaki teljesítménye alapján ez lát­szott a legerősebbnek. Emellett fontos szempont volt, hogy a gép olyan márkájú legyen, ami lehető­leg mindenütt ismeretes, tehát a hozzávaló pótalkat­részeket a Föld távoli pontjain is megtalálhassák. A döntés helyesnek bizonyult, mert a motorkerék­párnak nyolc év alatt az igen szélsőséges hőmérsék­leti és csapadékviszonyok között, a legnehezebb terepadottságokkal, sziklás, köves hegyvidéki utak­kal, sivatagi homokkal, sárral, vízzel, mocsaras ta­lajjal kellett megbirkóznia. A 400 kg súlyú gépet több, mint 600 kg-nyi sátorozó és főzőfelszerelés, a szükséges ruházat, tartalékalkatrészek, szerszá­mok, ásó, csákány, balta, ponyvák, takarók, rádió­készülék, filmfelvevőgép, fényképezőgép, tekinté­lyes mennyiségű filmanyag, írógép és ugyancsak je­lentékeny súlyú konzerv terhelte. Az akkori, főleg Ázsiában és Dél-Amerikában uralkodó zűrzavaros közállapotok indokolták, hogy lőfegyvert is vigye­nek magukkal. így került két duplacsövű vadász­puska és két revolver, valamint lőszer a poggyá­szukba. Az utazás rokonszenves vonása, hogy a két fia­talember előzetes hírverés nélkül indult el —• mivel a sikert még maguk is bizonytalannak tartották — s csak utólag, teljesítményeik arányában használták ki a nyilvánosság adta anyagi lehetőségeket. Az utazás Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula 1928 augusz­tusában kezdték meg útjukat, melynek első állomá­sai Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália voltak. Észak-Afrikában Marokkó, Al­géria, Tunézia, Líbia, Egyiptom érintésével jutottak el a Közel-Keletre. Palesztínia és Szíria megtekin­tése után Törökországon át motoroztak a Balkán­félszigetre, ahol Görögországot, Bulgáriát, Romá­niát és Jugoszláviát utazták be. Athénből hajón tér­2. ábra. Az útvonal második része Indiából Ausztrá­lián, Hátsó-Indián és Kínán át Pekingig

Next

/
Thumbnails
Contents