Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1985)

MÚZEUMI HÍRADÓ - A kivilágítható világtérkép (B. D.)

A kivilágítható világtérkép A Magyar Földrajzi Gyűjtemény állandó kiállításának leglátványosabb tárgya és egyben leghasznosabb szemléltető eszköze az a nagyméretű világtérkép, amelyen 28 magyar utazó, illetve expedíció útvonala világítható ki. Az „elektromos térkép" gondolata már a kiállítás szervezésének első perce óta foglalkoztatta a rendezőket. Nemcsak az volt a cél, hogy egy nagy világtérképen összefoglalóan szemléltessék: merre jártak, kutattak a legnevesebb magyar utazók és felfedezők, hanem olyan modern didaktikus szemléltető eszközt szerettek volna létrehozni, amely érdeklődést keltve szinte játszva segíti a látogatót — főleg a tanuló ifjúságot — a sok utazás közt való eligazodásban. Először példákat kerestünk, hogy milyen technikai megoldások lehetségesek. Múzeumunk egyik leglelkesebb önkéntes segítője, Stefanik György nyugdíjas MÁV esztergályos ezek alapján különféle apró égőkkel több kísérleti megoldást készített. Thaler György, a Központi Fizikai Kutató Intézet villamosmérnöke a színes világító diódák (az ún. LED-ek) alkalmazását javasolta, Stefanik Györgygyei közösen el is készítettek egy próba-útvonalat, a teljes térkép házilagos kivitelezését azonban anyagi és technikai nehézségek gátolták. Döntő fordulat a villanvtérkép elkészítése ügyében akkor következett be, amikor a kiállítás megrendezését a Központi Múzeumi Igazgatóság kiállításrendező osztálya hivatali feladatként kapta meg. Elképzeléseink ismertetése után Kerényi Béla részlegtervező tervezte meg a tábla és a kapcsolószekrény külső formáját, az osztály kiváló villanyszerelője, Fajta István pedig a követelményeknek legjobban megfelelő elektromos megoldásokat dolgozta ki s valósította meg. Az utóbbiak lényege, hogy az útvonalakat különböző színű (sárga, zöld, piros), gyakorlatilag „örökéletűnek" tartott diódák világítják ki. Fajta István a közönséges — könnyen meghibásodó — villanykapcsolók helyett az ún. szenzoros megoldást választotta, ami azt jelenti, hogy a kivezető két pólus ujj heggyel való érintése kapcsolja be az útvonal kivilágítását. A munka alapjául szolgáló 5x2 méteres világtérképet Martinovich Sándor érdi térképész vázolta fel, s Balázs Dénes dolgozta bele az útvonalakat. A 28 utazó kiválasztásához szakmai segítséget nyújtott Füsi Lajos és Somogyi Sándor. A térkép művészi igényű kivitelezését Perlitzy Géza grafikusművész irányításával a K. M. I. kiállításrendező osztályának dolgozói végezték. Ezután vette át a munkát Fajta István, aki beszerelte az elektromos berendezéseket. A diódák 36 volt feszültségen működnek, míg a bekapcsoló szenzorok áramköre 15 voltos, tehát az áramütés veszélye eleve kizárt. A villanytérkép kétféleképpen működtethető. Az egyik: kulcsos kapcsoló elfordításával mind a 28 útvonal együtt kivilágítható. Megkapó látvány, amikor a közel 2000 apró színes égőcske egyszerre szórja a fényt! Didaktikai szempontból azonban sokkal fontosabb az a lehetőség, hogy az útvonalak külön-külön is kivilágíthatok. A szenzoros kapcsolók érintésére nemcsak a térképi útvonal válik láthatóvá, hanem átvilágítva megjelenik a kapcsoló mellett az utazó arcképe is. (Ha valakinek nagyon száraz a bőre, előfordul, hogy az első érintésre nem gyulladnak ki a fények, ilyenkor célszerű egy kicsit megnedvesíteni az ujjhegyet.) A kapcsolók és a hozzájuk tartozó, névvel ellátott arcképek két vízszintes sorban helyezkednek el, balról jobbra a kontinensek következő sorrendje szerint: Európa, Ázsia, Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália—Óceánia. A kontinenseken belül időrendi sorrend érvényesül. A lámpácskák mintegy 15 másodpercig világítanak, utána automatikusan kikapcsolnak. Tudomásunk szerint az érdi földrajzi kiállításon szereplő, tíz négyzetméteres kivilágítható világtérkép Magyarországon a legnagyobb méretű ilyen alkotás. Balázs Dénes A kiállítás villanytérképe a kapcsolóasztallal