Deák Antal András: Bél Mátyás élete és munkássága 1684-1749-ig (A magyarországi halászatról fordítás) (Vízügyi Történeti Füzetek Különkiadás Budapest, 1984)

XX//. A PONTYRÓL Nem azért hívjuk őket tavi vagy állóvízi halaknak, mintha folyóvizekben elő nem fordulnának, hanem mert a folyókon kívül tavakban és mocsarakban is jól érzik magukat. Nem is az a fontos, hogy előszámláljuk, milyen halak és halfajták élnek a tavakban és mocsarakban, hanem hogy eldöntsük, melyik a legkiválóbb faj, melyik áll hozzá legközelebb, melyik az utána következő harmadik, negyedik, mindaddig, amíg minden olvasó igényét ki nem elégítettük a felsorolással. A legkiválóbbak közül is kitűnnek a pontyok és a csukák. Az előbbieket Hesychius „Cyperinos"-nak, Oppianus pedig „Cyperios"-nak hívja. Magyarul: pontyok. Nemcsak a tavakban, hanem a mocsarakban is gyakoriak. A Dunában ugyancsak halásszák; de többet fognak a Tiszában; egész hatalmasra megnőnek, jóllehet a folyókat nem kedvelik annyira; de ha már megszokták, többnyire nagyobbak és sokkal ízletesebbek lesznek. Polyákba a tavakat és mocsarakat a folyóval öszszekötő patakokon át (ti. ereken, fokokon át) jutnak. Különböző fajtáik vannak. Az egyik gesztenyebarna, közepes méretű, de húsa nemes és finom. Ezért ezt a halászok nemes pontynak hívják, németül ez a Spiegel- vagy Königs-Karpfen. Másik fajtája a fekete: akkorára megnő, hogy csupán a pikkelye a három fontot is meghaladja. A Balatonban sok van belőle, bár állítólag a Tiszában is nagyra megnő. Harmadik fajta sötétbarna, oldalain többnyire szürke, hasa fehér és széles. A ponty és a keszeg között valamiféle átmenetet képező fajtának látszik. XX///. A CSUKÁRÓL A csukáknak mindenütt akkora a bősége és sokasága, hogy szükségtelen túl sok szót vesztegetni rájuk. Ugyanis mindenütt megélnek. A mocsarakban ugyanúgy találnak élelmet, mint a folyókban. Ha nincs véletlenül hal, hát a békával is beérik, jóllehet ezeket egyesek megkülönböztetik azoktól, melyeket fogyasztásra szolgálnak fel. Ausonius is így tudja: Lucius obscurus ulva, coenoque lacunas Absidet, hic nüllos mensarum lectus ad usus. (Lásd Hennelius: Siesiographia V.53J