Deák Antal András: Bél Mátyás élete és munkássága 1684-1749-ig (A magyarországi halászatról fordítás) (Vízügyi Történeti Füzetek Különkiadás Budapest, 1984)

melyek egyformán átfonják az ország címerét, halbőségükről olyan hí­resek, hogy Mátyás király a főrendek gyülekezetében négy halastavának nevezte őket. Nem dicsérjük most a Szávát, sem a halban gazdag Drávát. A Ti­szát sem magasztaljuk, nehogy dicsérő szavaink elmaradjanak attól, amit megérdemelnek. Vannak, akik azt tartják, hogy a Tiszában két résznyi víz van, a maradék egyharmada pedig úgyszólván hal. Bárhogy legyen is, a halak bősége és sokasága akkora, hogy az egész Tisza-part, különösen nyáron, halszagot áraszt. Nem tudjuk megállni, hogy ne idézzük Verner szavait, mivel saját szavainkkal alig mernénk ezt állítani: „Láttuk - így szól - egy ko­rábbi őszön, amikor S aim gróf urat, a magyar királyi seregek fővezérét Tiszántúlra kísértük: Tokaj váránál, ahol a halban nagyon gazdag Bod­rog a Tiszába ömlik, ezernyi pontyot, amit egyesek szeretnek potyká­nak hívni, válogatás nélkül, úgy ahogy jött, száz magyar aranyért, azaz florénáért, miként erre mondják, adták, melyről az itt érvényben lévő árfolyam szerint ötven ér fel egy arannyal. Csaknem ugyanilyen olcsó a csuka is a tél eleje körül. Csukának hívom azt a nagyon ismert halat, melyet egyesek farkasnak szeretnének elkeresztelni. De minél hosszabban kanyarog a Tisza, annál közelebb jut a Du­nához, melybe a Szerémséget elhagyván torkollik, végtelen sokaságuk miatt annál olcsóbb lesz a hal, különösen áradások idején. Amikor ugyanis medréből kilép, a mélyedéseket nemcsak vízzel, hanem hallal is megtölti, és szinte tavakat hoz létre, melyeket a parasztemberek, mielőtt a víz apadni kezdene és a mederbe visszahúzódhatna, vesszőből font gátakkal lezárnak, nehogy a fokokon, ereken lehúzódó vízzel együtt a halak is visszatérhessenek a folyóba. Itt aztán - akár holmi halas­tavakban - fogva tartják őket, de nem ritkán megesik az is, hogy any­nyi hal gyűlik bennük össze, hogy a vesszőből vert gátat elsodorják, és a földművesek fáradozása és reménysége odalesz. Aztán, hogy nagyobb legyen a hasznuk, halat fogni meghívják a kör­nyékbeli népeket. De a bölcs közmondás: „Ebül szerzett jószág ebül vész el" aligha idézhető jobbkor, mint itt. Mert gyakran vagy senki se jön, vagy aki jön, annyira lealkudja az árát, hogy szinte egyre megy: ingyen adod avagy pénzért.

Next

/
Thumbnails
Contents